Karafiáth Orsolya
Profán paletta
(Izsák Sipos Szilárd képeitől ihletve)
Az ég
Skarlát az ég. Vagy okker.
Nem áldozat szeretni.
Homály. A víz színében.
Félárnyalatnyi semmi.
Hisz ismered. Az áradás.
Ahogy felhők vonulnak.
Sévres-kék. Vörös. Ezüst.
Más nézőponthoz úsztat.
Kobalt, azúr, fedés.
Hullám, légszomj, medúza.
Kiszáradt tó. Hamu.
A sebzett bőr lazúrja.
A vér
A szín nem tud hazudni.
Szavakkal szól, s te érted.
Formája van, a testtől.
Tartják hálás edények.
Csak hallgasd. Nézd. Kegyetlen.
Félelmed sokszorozza;
hisz nem tudod, örökre,
vagy csak naplemente-hosszra
kegyes a szív, hogy adja.
S ha megtorpant előtted:
egy dobbanásnyi jel.
Erő, hogy megköszönjed.
A föld
Skarlát a föld. Vagy okker.
Nem áldozat szeretni.
Homály. Egy perzsa barlang.
Félárnyalatnyi semmi.
Hisz ismered. A matt kövek.
A sziklák végtelenje.
Kiégetett agyag. Hamu.
A cink, a réz, a pernye.
Pigment, olaj. Lapocskák.
Lassan készül tekintetünk.
Kevert porból vagyunk.
Aranyporrá leszünk.
A rét
Szerelmes nő ruhája.
Az ég - a földbe fonva.
Látod, gyűrődik, omlik,
de hol szegélye, korca?
Hibáját hol találod?
Megsérül-e a minta?
Fonákja, színe egy.
És egy a széle, hossza.
Ha strassz, ha csillag: ék.
Ragyog. Kitől tanulta?
Csak nézd. Rögben libeg
a felhő-kelme fodra.