Meg egy ilyet is, egy nagyon vicces fiútól:

Tele van a hajad kosszal,
meglocsollak Domestossal!

Köszönöm.
Milyen komolyan? Lássuk csak... genitofugális libidoáramlás-alapon, asszem. Vágyakozó versek szex helyett -- asszem, ez véresen komoly. Hirtelen meg is sajnáltam magam. (Hihi)

nosza írta::
Ideidézem már, hogy mire írtam az előző választ. Mert egy sima idézéses válaszra se futja tőlem ma elsőre.
(Ha lenne hajam, most szőkére festetném.)

Abie írta::
Az mondjuk elég fura lenne, ha effektíve coitus-szal helyettesítenénk a locsolást.

Armin írta::
Az említett vers mondjuk nem épp locsolóvers, de ezzel együtt nem lenne fura.
Persze, csak akkor, ha mindenki "locsolkodhatna", aki akar, és mindenki azzal és annyit, akivel és amennyit akar. Végülis -- innen indult ez a húsvétcucc, nem? Vissza a kezdetekhez! (Hehe)

Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.

François Villon

Családi kör

Reggel van, reggel van,
Mindenki ideges.
A ház ura üvöltve,
Tiszta zoknit keres.

Feketés csészével,
Boglya fejű asszony,
Ajánlja az égnek,
Hogy reája rogyasszon.

Mintha szélből volna a nagylánynak lába,
Sebesen bevonul a fürdőszobába.
Hosszú perceken át pingálja a szemét,
Testvéröccse kiállt: Gyere ki te szemét!

Konyha melegében jó pirítós mellett,
Nagymama mosolyog, ahogy tőle telhet.
Min vigyorog mama? - kérdezi a veje,
Csupa borotvahab összevagdalt feje.

WC-be zárkózik a legkisebbik gyermek,
Most írja a leckét - na még csak ez kellett.
Ajtó előtt jár a család furcsa táncot,
Szemük szikrákat szór, arcuk sok-sok ráncot.

Mire a rádió mondja a hét tízet,
Elromlik a bojler, nem ad több meleg vizet.
Az asszony begörcsölt kezekkel mosogat,
Férj jeges vízben sziszegve mos fogat.

A nagyleánynak immár fél keze kabátban,
A másikba pöttyös kakaós pohár van.
Le is önti frissen mosott blúzát,
S kabátján vastagon megkent kiflit húz át.

Az utcáról szalad vissza a ház úra,
Lábán cipő helyett megszokott papucsa.
A reggel számára eléri a csúcsát,
A cipőben megleli elveszett slusszkulcsát.

Reggel van, reggel van, ideges mindenki,
Az asszony is elment, nincs már otthon senki.
Bevetetlen ágyon gyűrött párna feszít,
S a WC tartály halkan sistereg egy picit.

Ez tecc!

Számítógépemhez

Te
Gép!
Ronda
rabszolgatartó,
fejet igába hajtó
szemtelen egerem
és a többi tartozék,
adná az ég,
rabod maradjak még
soká, monitorod fénye
vonz megigézve
percek jönnek mennek,
felnő közben a gyermek
észrevétlen,
a stafétát átveszi egészen:
s csendes esten
képernyődet lesve
ő mered rád, te beste!

Egy babérkoszorú rendel!

Egy kis kalsszikust.

SZAPPHÓ:

GONGÜLÁHOZ

Jöjj hamar hozzám, amilyen hamar tudsz,
rózsabimbóm Gongüla, tejfehér szép
köntösödben: lásd, a szivem szerelme
száll körülötted,

szép leány: mert már ha ruhádra nézek,
akkor is reszket, gyönyörömre, szivem.
Egykoron szórtam magam is szidalmat
Aphroditéra,

most pedig kérem, szavamért kegyét ne
vonja meg tőlem, de kiért leginkább
vágyom én, azt hozza el újra, hozzon
téged ölembe.

Cartman írta::
Ezt Te írtad Cartman?

sushiflower írta::
Lopott a cucc.
www.poet.hu/vers/19824

Armin írta::Te okoskodó pöcs talán várd meg amíg válaszolok a nekem feltett kérdésre. Ne gyere lopással amikor nem is mondtam,hogy én írtam.Nem is írok verseket!Vannak versek a PC-men amiket kifejezetten csípázok ez is azoknak az egyike.Kedvenc versek fórum és nem verset írtam fórum.

Nyugalom. 1értelmű, átvitt értelemben volt, senki nem olyan hülye itt, hogy szó szerint gondolta volta, hogy loptad, te, gyík.

Melyik az Szappho amit suliban is tanultunk?

Az Anthologia Palatina XII kötetének (258 vers) tárgya a fiúszerelem. A könyvet a szardiszi Sztratón (130 táján élt) állította össze, aki maga is méltán a homoerotikus irodalom klasszikusa.

Phaniasz

Thémisz rá a tanúm, a boroskupa és a dülöngés,
Pamphiloszom, hogy a kéj farknyi idõre tiéd.
Combod szõrösödik, s álladra kiült a borosta,
s már más õrületig kerget a gerjedelem.
Ám míg látszik a lángocskák apró nyoma itt-ott,
hagyd el a húzódozást. Kedvez a Vágynak a Perc.

Ismeretlen költõ

Bátor Erósz, vágyam nem gerjeszted fel a nõkre,
izzó hím-villám égeti szét a szivem.
Démónért égek most, ám ránéztem alighogy
Iszménoszra, s a kín többszörösére dagadt.
Nem csak e kettõ vonzza szemem, de ezernyi hasonlót
tart hálójában fogva mohón ez a szem.

Ismeretlen költõ

Két viharos szerelem tombolva gyötör meg,
Eumakhosz, kettõs mánia foglya vagyok.
Ászandroszhoz bújik a testem bár, a szemem már
Télephoszra kacsint, s vágyva eképp igenel.
Vágjatok el ketté! Még tetszik is! És a kisorsolt
fél részt hadd vigye el majd ki-ki jussa szerint!

Polüsztratosz

Egy szivet kettõs láng éget. Mért oda nézel,
szem mindig, hol már csöppnyi remény sem akad?
Antiokhoszt látod meg a szépet, arany Khariszokkal,
fénylõ ifjak közt õ fejedelmi virág.
Vége legyen! Mért bámuljátok a lágy, aranyoska
Sztászikratészt? Küprisz font ibolyás koszorút
sarja fejére! Hevíts, égess, láng, falj föl egészen,
egy szív kettõé így se meg úgy se lehet.

Meleagrosz

Fájdalom érte szivem, mert erre Erósz, a tüzes járt,
s körme hegyével a kínt véste belé, s kacagott.
„Ó, te szerencsétlen szeretõ, mézes lesz e seb majd,
mert hisz a fullánkos méz tüze marta beléd.”
Hogyha az ifjak közt Diophantoszt látom, a zsengét,
futni erõm csöpp sincs, s ott se maradhatok én.

Meleagrosz

Déltájban láttam meg Alexiszt járni az utcán,
már a gyümölcsfa haját kezdte kitépni a nyár.
Két tûz perzselt meg: lángot szórt rám a fiúszem,
(oly tüzesen ragyogott!) és ragyogott a nap is.
Persze a nap kialudt éjjel, de a vágy tüze lángolt,
mert táplálta tüzét álmot idézve a báj.
Megszabadít mást, ám kínt hoz nekem éjjel az álom,
élõ lángokkal lángol a szívben a báj.

Meleagrosz

Daphniszról a hegyekben a síp többé ne daloljon,
s kecskéket hágó Pánt se dicsérje a dal,
Phoibosz váteszi hangja, te lant, ne dalold soha többé
már Hüakinthoszt, kit szûzi babér koronáz.
Vágytak a nimfák rá, míg élt Daphnisz, s Hüakinthoszt
vágyta a lant. Ma Dión tartja a vágy jogarát.

Arátosz

Argoszi Philoklész Argosz gyönyör-éke. Korinthosz
oszlopa mind s Megaré hirdeti sírkövein.
Amphiaráosz fürdõjében a falra felírták,
mily GYÖNYÖRÛ, de alig gyõz meg a firka betû.
Sokkal meggyõzõbb Rhianosz, mint száz fecsegõ kõ:
mert õ látta is õt, s nincs, aki jobban itél.

Ismeretlen költõ

Megmondtam s mondom: gyönyörû, gyönyörû, s fogom is még
mondani, hogy gyönyörû s szép szemü Dószitheosz!
Nem véstem bele tölgyfa, fenyõ kérgébe, se falra
nem firkáltam: a vágy marta szivembe a bájt.
Azt mondják, nem szép? Sose higgy a hazugnak, Erósz, rád esküszöm: én, csakis én mondok igaz szavakat.

Meleagrosz

Szomjaztam nyáron s csókoltam a lágy husu kölyköt,
kínzó szomjam szûnt, szóltam: atyám, Zeuszom,
fönn Ganümédészed nektárcsókját iszod, és azt
mint az aszúbort úgy nyújtja-e ajkaidig?
Antiokhoszt csókoltam: a legszebb õ a fiúk közt,
s lelkének mézét itta föl egyre a szám.

Kallimakhosz

Titkos seb kínozza a vendégünket. A melle,
mint láttad, búsan föl-le zihált, amikor
harmadszor kortyolt. Koszorújáról le-leszédült
minden rózsaszirom, s mind a talajra esett.
Bõsz tûz égeti õt, egek, ez nem sejtelem, ez tény:
tolvaj a tolvajnak látja a lábnyomait.


Csehy Zoltán fordításai

Egy Szappho volt, az ókori görög költőnő. Róla nevezték el az ún. szapphoi strófát, mert sok versét ebben a formában írta. Ilyen a Littlebaby által idemásolt Gongülához c. is (ami egyébként Devecseri Gábor fordítása).

(Amúgy ezt Szamócának válaszoltam, csak nem tudom, miért nem úgy jelenik meg...)

Szamoca írta::
A suliban ezt nyomták, ha jól emlékszem (bár rég volt):
ÉDESANYÁM! NEM PERDÜL A ROKKA

Sapphó

Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan
szakadós ma a szál -
vágy nehezül rám;
mert a sudár, szép Aphrodité letepert!
Szerető, szerető
kell ma nekem már!

(Radnóti Miklós)