Budapest Pride: Bárhogy dönt a rendőrség, idén nem lesznek kordonok

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Belföld

A 2017-es Budapest Pride attól lesz különleges, hogy sok év után először nem kordonok között vonulnak majd a résztvevők, nem lesz hermetikus területlezárás – mondta a 24.hu-nak adott interjúban Karlik Cintia szóvivő.

Budapest Pride 2017Angela Merkel

Szerinte a korábbi kordonozás korlátozta a gyülekezési jogot az, hogy a rendezvényhez nem lehetett szabadon csatlakozni, illetve nem lehetett azt elhagyni. Lehet azon vitatkozni, hogy a biztonság felülírja ezeket a jogokat, de létezik költséghatékonyabb és az alkotmányos jogainkat kevésbé sértő megoldás is, valamint a kordon sem jelent egyébként teljes biztonságot – tette hozzá.

Karlik Cintia azt mondta: biztosak a rendőrség és a saját maguk felkészültségében is, emellett idén 250 menetkísérőjük lesz és 50 kamerás jogi megfigyelőjük, akiknek az lesz a feladatuk, hogy rögzítsenek minden esetleges atrocitást. Utóbbi szerinte elrettentő és egyben visszatartó erejű, de nem számítanak arra, hogy erőszakossá válnának az ellentüntetők, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fenyegetése ellenére sem.

A szóvivő beszélt arról, hogy a rendőrség az utolsó pillanatban hozhat olyan döntést, hogy mégis kordonok közé tereli a Pride-ot, de elmondása szerint ők akkor sem fognak kordonok között vonulni, és van néhány forgatókönyvük erre az esetre.

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor 2007-es, „kordonbontós” nyilatkozatát idézte: „vártunk, türelmesek voltunk, de mindennek van határa”. A mostani miniszterelnök akkor hozzátette: elérkezett az a pont, amikor példát kell mutatni demokráciavédelemből. Karlik Cintia szerint tíz év telt el az akkori kijelentése óta, és ezt most ők is így gondolják.

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Támogasd az oldalt

PayPal-on keresztül (bankkártyával is):

Egyéb módok

Bejelentkezés






Elfelejtetted bejelentkezési nevedet?
Regisztrálok

Facebook

Fórum

  • Nincs üzenet