A Budapest Pride felvonulásának megzavarására készül a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Belföld

Idén, július 8-án rendezik meg a Budapest Pride felvonulást, amelyre a résztvevők a Kossuth téren fognak gyülekezni, a felvonulást pedig – a tervek szerint – ezúttal kordonok nélkül rendezik meg. Erre így reagált közleményében a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom: "Ígérjük, hogy július 8-án mi is az utcán leszünk!"

Budapest Pride 2017

A teljes közleményük szövege:

"Mozgalmunk közleményben tiltakozik a társadalomzüllesztő, családellenes, homoszexuális erők köztéri provokációja ellen. Üzenjük: Ígérjük, hogy július 8-án mi is az utcán leszünk!

Mozgalmunk határozottan elutasít minden olyan szándékot, amely a hagyományos, konzervatív értékrend rombolását tűzi zászlajára. A normális családmodell, az Isten által meghatározott férfi-női szerepek és a gyermekeink egészséges lelki fejlődése elleni provokatív uszítást, ahogyan a múltban, úgy a jövőben sem fogjuk eltűrni, és ezen végtelenül kártékony, deviáns törekvések ellen a leghatározottabban fel fogunk lépni.

A társadalomzüllesztő buzeránslobbi magyarországi szószólóinak figyelmét felhívjuk arra, hogy Magyarország nem kíván abban a liberális felforgató tervben részt venni, amely Nyugat-Európa meggyengülését és megbetegedését okozta. Az eddigi évek nagy eredménye, hogy a Soros Györgyhöz köthető ügynökszervezetek és bábjaik nem tudtak háborítatlanul provokálni a köztereinken, mert a társadalom immunrendszere, a nemzeti ellenállás ezt megakadályozta, kordonok és rendőrsorfal mögé kényszerítve a felvonulókat.

Információink szerint idén a rendőrség biztosító sorfala nélkül kívánják megtartani a nyilvános fajtalankodásnak és vallásgyalázásnak is teret biztosító Budapest Pride-ot. Ezt a liberális világtrenddel szembeszállva Mozgalmunk nem fogja szó nélkül hagyni. Felszólítunk minden, nemzetünk megmaradásáért és tradicionális értékrendünk védelméért tettekre képes szervezetet és nacionalistát, hogy tiltakozzon megjelenésével a súlyosan közerkölcssértő és a társadalom számára rendkívül ártalmas deviánsmenet ellen! A magyar kormánytól pedig elvárjuk, hogy a politikai reklámokban oly gyakran emlegetett Soros-szervezetek elleni fellépésüket a gyakorlatban is alkalmazzák, és az ezen ügynökszervezetek által szervezett és támogatott Budapest Pride-ot retorikájukhoz hűen betiltsák!

A konzervatív, jobboldali, nemzeti ellenálló erők tiltakozásának konkrétumait, illetve a szintén július 8-ai, vecsési rendezvény időpontjával való összehangolást egy újabb közleményben fogjuk tudatni néhány nappal a tervezett, szóban forgó provokáció előtt. Nem engedjük Magyarországot a szakadékba taszítani!

– Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Vezetőség –"

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Támogasd az oldalt

PayPal-on keresztül (bankkártyával is):

Egyéb módok

Bejelentkezés






Elfelejtetted bejelentkezési nevedet?
Regisztrálok

Facebook

Fórum