A pszichológiai teszteket jól ismerem, méghozzá nem csak TS szempontból. Sőt, a protokoll Rohrschach-Szondi kombináción kívül egyéb tesztekben is eléggé otthon vagyok. Nem szokásom ismeretlenül nyilatkozni ilyen dolgokkal kapcsolatban.

Az orvosoknak pedig nem kell mindent vakon elhinni, főleg nem a mentálhigiénia terén. Ha én így tettem volna, és követtem volna a szakik utasításait, elárulhatom, h már sok éve alulról szagolnám azt a bizonyos ibolyát.
Hogy szerencsém volt? Nem, erről szó sincs. Csupán olyan ember vagyok, aki semmit nem fogad el amit mondanak neki, addig amíg én magam nem vagyok meggyőződve az adott dologról.

Én őszintén szólva kezdem azt érezni hogy rossz helyen járok. Most komolyan, lehet, hogy én nem vagyok transzszexuális?
Nem tudom van itt olyan ember ESETLEG aki megélte az érzést hogy BÖRTÖNNEK érzi a saját testét, és legszívesebben letépné magáról oda nem illő testrészeit? És aki esetleg talán (itt a sok makk egészséges ember között persze!) érzett már ilyet, az azt állítja, hogy ez önmagában nem szenvedés?!?
Hát én kérek akkor elnézést. Ha ti ezt így gondoljátok akkor én egész biztosan nem tartozok közétek.
Viszont aki magát egészségesnek tartja, és úgy érzi, no problemo akkor az nagyon-nagyon ne sírjon ingyenes műtétekért/ne sírja őket vissza. Aki csak szépészeti korrekciónak fogja ezt fel, az fizessen is pontosan annyit, amennyit mások fizetnek egy szépészeti korrekcióért, műciciért, ajak feltöltésért stb.
És nem a társadalom miatt nem tudsz úgy élni ahogy akarsz, hanem azért mert csöcs nőtt pöcs helyett. De persze ez is teljesen normális dolog, pont annyira mint a terhesség.
Az eszem megáll.

Más részről meg szerintem én itt kb. be is fejeztem a fórumozást, számomra teljesen felfoghatatlan, hogy ez kérdésként egyáltalán felmerül, (off)ezzel végleg eljutottam arra a pontra, hogy képtelen vagyok itt sorsközösséget vállalni, úgyhogy asszem el is búcsúzom, aki még az út elején tart annak sok sikert meg ilyenek, ha gondolja admin, törölhet.
üdv,Lucius (on)

Ez egy erősen filozofikus és teljesen teoretikus téma, ahol mindenki véleményét az egyéni gondolatai, temperamentuma és önérzete -akár nevezhetjük büszkeségnek, gőgnek is- befolyásolja.

E miatt viszont nagyon kár befordulni és megsértődni. Mi, TS-ek is sokban különbözünk egymástól. Néha nem súrlódásmentes a dolog, de a változatosság hosszú távon még így is gyönyörködtet.

Végezetül a konkrét témához visszatérve, Lucius szavaira reagálva, azokat megerősítve hadd idézzem a WHO definícióját az egészségről:
"A teljes testi, lelki, szociális jólét állapota."

Ez elég elnagyolt, átfogó megfogalmazás, ezt részletezve érdemes kifejteni:
"Az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint a társadalom által elvárt és/vagy elérhető biológiai működése közötti megfelelőség, amely vonatkozik a szociális állapotra is. Meghatározzák az igények is, mert egy magas igényt támaszt, amelyet nem tud elérni => ezért nem egészséges, mert igénye nincs kielégítve, tehát lelkileg sérült."

Ha ezeknek akár egyike nem áll fenn, az egyén nem egészséges, beteg.

Márpedig ugye mi nagyon nem érezzük jól a született bőrünkben magunkat. Nem felelünk meg a született nemünk és korunk biológiai működésének, nem felelünk meg az ehhez kapcsolódó társadalmi elvárásnak. Olyan igényeink vannak, amik gyakran messze túlmutatnak az aktuálisan elérhető szinteken.

Nem érzem magam mutánsnak vagy kevesebbnek másoknál, de azt mindenképpen el kell ismernem, hogy az egészség fogalmának nem tudok 100%-osan eleget tenni. Pl. csak 3 hónapig ne jussak hormonhoz, -ebből a szempontból mindegy, hogy ösztrogénhez vagy tesztoszteronhoz- már kimutatható csontritkulásom lesz. Nem beszélve a nemzőképesség hiányáról, amit már fejtegettem. Az én életkoromban a gyermekvállalás mind biológiai, mind társadalmi elvárás lenne tőlem.
Ezeket elfogadom, mindezzel együtt, az állapotomból adódó lehetőségeimet legjobban kihasználva élem az életem. Boldogan, elégedetten.
De ettől nem leszek 100%-osan egészséges. Mondhatni, a betegségével remekül együtt élő ember vagyok.

Egyébként meg itt a pinken is írták megtalálták,az agyban a ts-ségért felelős részt!!! Azért volt nálunk is teljes tb támogatásba!!! Nyugat európában pedig ezért is 100%-os támogatott! Nem hiszem ha nem lenne betegség akkor a tb költene rá még akár csak 10%-ot is! Ezért vágtam ki énis a herém mert egyre inkább nem tudom elviselni! Nem hiszem hogy ez normális dolog egy ts ezért ts idézet Lucius! Aki pedig tényleg úgy gondolja hogy ezígy tök normális az téved! Aki pedig úgy van vele hogy nekem így is jó műtét nélkü csak hormonnal,az valóban lehet hogy egészséges is! Nem csak annak érzzi magát! Ez valahogy elveszi az élet sava borsát! Mercike8:

Egy ideje már nekem is feltünt mintha nem is ts-ekkel fórumoznék nem akarok senkit megbántani!

Csak tudnám miért nem akarnak itt páran a saját született bőrükben élni, ha annyira egészségesnek érzik magukat...

Szerintem ez gyógyítható és gyógyítandó betegség.
A pszichiátriai betegségek nagy részét is először a beteg diagnosztizálja, és fordul vele szakorvoshoz aki vagy segít rajta vagy nem, és a beteg érzi hogy mikor gyógyult meg, erre sincsenek mérőszámok pedig elismert betegségekről van szó.

A homoszexuálisok, transzvesztiták nagyban különböznek abban, hogy nekik a "hozott anyag" vagyis a testük megfelel. Nem költenek milliókat veszélyes és fájdalmas műtétekre sokszor a semmiből, nem szednek gyógyszereket abban a biztos tudatban hogy legalább 10 évet adnak az életükből, nem áldozzák fel (főleg az idősebbek) a teljes karrierjüket, baráti körük nagy részét, az úgynevezett szépségért.

Lucius: +1

A Duna tv reggeli műsorában kb 1 hónapja. Mondta egy Doktornő hogy a ts-ség hormonkezeléssel jól kezelhető!!! A lehető legnagyobb baromságot mondta!!! Remek orvosaink megtalálták a gyógymódot műtét nélkül!!! Szóval erről ennyit!!!

Személy szerint én sem értem ezt a hatalmas felháborodást csak azért, mert vagyunk egy páran, akik merészelik jól érezni magukat jelenlegi állapotukban. Hangsúlyozom, jelenlegiben, ami nálunk egy pre-op, félúton való megállást jelent, ami a későbbiekben természetesen változhat. Már megbocsássatok, kedves világfájdalmat átélő sorstársaim, de hadd legyen már jogom jól érezni magam ebben a testben, így mutánsként is! Ismételten hangsulyozom, én megértelek benneteket is, hogy képtelenek vagytok elviselni ezt az egészet úgy ahogy van, én pont azért fogalmaztam úgy már először a témában, hogy én nem érzem magam betegnek, de ettől függetlenül elfogadom a betegség tényét. Reméltem, így nem lehet belémkötni, hiszen nem akarok senkinek ellentmondani. De a fórum arról szól, hogy leirhatja az ember szabadon a saját véleményét, és érzéseit a saját szemszögéből. Ezért tényleg felesleges háborút inditani, mert különbözőképpen érezzük magunkat a bőrünkben.
Személy szerint én azért sem vallom ts-ségem miatt betegnek magam, mert nekem van két valóban súlyos betegségem is, ami bár nem látszik kívülről rajtam, de ezerszer több szenvedést tud okozni, mint a ts-ség, és ha választhatnék, akkor simán azt mondanám, inkább szülessek ismét ts-nek, csak ne legyek olyan beteg, mint amilyen vagyok, amivel végig kellett küzdenem a gyerekkoromat is kórházakban és szanatóriumokban felnőve. Ehhez képest nekem a transzszexualizmus nem betegség. Tudok vele teljes életet élni, na nem a társadalomnak megfelelőt, mert azt nagy ívben leszarom, hogy mit vár el tőlem a társadalom, mert soha nem másnak akartam megfelelni, hanem kizárólag magamnak! Magamnak pedig megfelelek, és ha én mutánsként is boldog tudok lenni, abba ne kössön bele senki! Nem elitélni kéne ezért Zsófit, Benit, és engem, hanem talán példát venni rólunk, hogy nem feltétlen kell emiatt depressziósnak lenni, folyamatos lelkiszarban élni, falnak menni, belekötni az élő fába is csak hogy valakit támadni lehessen saját szarunk miatt, hanem megpróbálni elfogadni amit a sors adott, és minél könnyebben boldogulni vele. Sajnálom, akinek ez nem sikerül, de kösz szépen, én nem csatlakozom azokhoz, akik emiatt öngyilkosok lesznek vagy pszichiátrián kötnek ki, jogom van kivételt képezni, ez az én életem, és úgy élem ahogy akarom. Elnézést kérek azoktól, akiket sért, hogy én jól érzem magam pasiként pinával is.

Lehet, hogy én vagyok hülye, de nem értem ennek most mi köze a témához Macsó. Úgy vélem nem arra vonatkozott a kérdés, hogy kinek milyen a közérzete a jelenlegi állapotában. Az, hogy Te vidám vagy, jól érzed magad, az egy dolog, örülök neki, de ettől a TS-ség még mindig lehet betegség is, meg nem is.

"Ehhez képest nekem a transzszexualizmus nem betegség. Tudok vele teljes életet élni, na nem a társadalomnak megfelelőt, mert azt nagy ívben leszarom, hogy mit vár el tőlem a társadalom, mert soha nem másnak akartam megfelelni, hanem kizárólag magamnak! "

Társadalomtól és minden mástól függetlenül sem tudnék soha teljes életet élni, ha például gyermeket szeretnék világra hozni, úgy, mint más EGÉSZSÉGES! nők! Természetes módon! Már ezzel el van vágva véglegesen a TELJES ÉLET fogalma nálam. Jól érzem magam most is, épp jó kedvem van, de az előbb említett "aprócska", örök életemre szóló problémák miatt nem értek egyet azokkal, akik homoszexuálisokat, transzvesztitákat emlegetnek itt a hozzászólásokban, s hogy a TS-ség nem betegség. Mi köze van egy alkalmanként nőnek beöltöző transzvesztitának ahhoz, amit gyerekkorom óta átélek az idegen testem miatt? Semmi. Ugyanis neki valóban lehet teljes élete, ahogyan szeretné, míg nekem nem. Le kell mondanom -ráadásul véglegesen- bizonyos dolgokról, és igenis egy igazi Pokol az az érzés, hogy a saját testem börtönében vagyok, ahogyan Lucius írta.

Én csak azt nem értem, h egyesek miért veszik személyes sértésnek mások egyéni véleményét?! Akinek ilyen komoly gondot okoz, h nem értenek vele egyet, az minek fórumozik?
Tudom, h bennem van a hiba, sosem voltam "jó katona", van saját véleményem, elnézést érte...

Végülis én elégedett vagyok, ezért ebben a témában nem is kívánok többet nyilatkozni. Kifejtettem a véleményem, és nekem ellentétben egyesekkel, nem életem központi problémája, h mindenki az én nézeteimet ossza.

Legtöbben azért fórumoznak, hogy leírják véleményüket adott témát illetően és esetlegesen reagáljanak más véleményére, úgyhogy én nem látok problémát. Látszik, hogy köztünk TS-ek között is vannak eltérő nézetek, s ez viszont így egészséges.

Beni: , Afterlifex:

A 'like' az utóbbi bejegyzéseitekért járt ki tőlem nektek, pedig ellentétes véleményen vagytok.

Érdekes ez a vita,tanulságos is, de el is beszéltek egymás mellett rendesen a többiekkel együtt. Számomra ráadásul az egész kérdésre más az értelmezési keret, (és nem azért, mert "csak" travi vagyok; valahol belül tudom, hogy ha minden gát hiányában már fiatal koromban tör elő belőlem az, ami csak jóval később lett elementáris erejű érzés a nővé alakulásra, akkor most teljes jogú fórumozó lennék e topikban).

Tudjátok, a hetvenes évek első felében volt az egyetemen egy andragógia professzorunk, aki a "felnőtt ember" definíciójára hasonló definíciót adott meg, mint amit itt az "egészség" meghatározásaként idéztek a WHO-től: felnőtt ember, aki a teljes testi egészség, a lelki, és szociális érettség állapotában van. Reménytelenül kantiánus megközelítés, adódott a kérdés - neki is szegeztem rögtön, hogy vajon akkor sohasem tekinthető felnőtt embernek a féllábú!?

Nehéz az ilyesfajta, sok tényezőtől függő dolgokat meghatározni, főként, ha színes,sok tényező által befolyásolt a jelenségvilág, amit kategóriákba kellene illeszteni. Ilyennek tekintem a "betegség" fogalmát is. Sok esetben csak körülírjuk, miről is van szó, köttetik egyfajta megállapodás, hogy valami az legyen, aminek tekintjük.

Valami ilyesmit látok én e "betegség-e a ts-ség" viták mélyén. Vannak kutatási utalások arra, hogy létezik a transzszexualitásnak genetikai megalapozottsága, vannak kutatási eredmények arra is, hogy szocializációs és lelki hatások is ott vannak a gyökerei között. Mindenesetre ez a jelenség létezik, még ha nem is tudható, és igazolható definitív értékkel a teljes okrendszere. Vannak ilyen területei még a köztünk élő emberek csoportjainak, gondoljatok csak egy másik példára: számos pszichiátriai betegségre, a bipoláris zavarra, a skizofréniára, másokra.

Véletlenül se vegyétek sértésnek a felhozott példákat. Csak arra akarok rámutatni, hogy ezek a definiált "betegségek" ebben a formájukban ma még nem pontosan meghatározottak. Inkább csak állapotleírások; helyesen, mert valójában csak egy állapotot rögzítenek, és nem a pontos okait tárják fel a egyes jelenségeknek, még kevésbé rögzítik gyógyításuk módját.

Az említett féllábú ember például biztosan lehet felnőtt, (és lehet retardált is, aki sohasem nő fel). Féllábúsága nem betegség, hanem, (erre utal a WHO-s megállapítás is): állapot. Amely állapoton bizony nem lehet teljes mértékben javítani, hiába a mai műtéti, bioelektronikai technikák léte. Ugyanúgy jellemezhetőek ez esetben az orvosi beavatkozások is, amint a bipoláris zavar esetében fogalmaz pl. a Wiki: "betegek megfelelőn beállított gyógyszeres kezelés mellett teljes értékű életet élhetnek", (a féllábúak esetében persze nem gyógyszer a beavatkozás iránya).

A cél a teljes értékű élet, de csak cél, és nem realitás. Az állapot marad, csak az egyént, aki ebben az állapotban létezik, él, érez - hozzásegíti ahhoz, hogy teljesnek érezze az életét. És megjegyzem: a példában hozott "betegségek" elszenvedői között soknak nincs betegségtudata, (ami néha akadályozza is a gyógyítást; a gyógyítás itt, persze, megint csak: hozzásegítés a "teljesnek érzett élethez").

A transzszexualizmus az én szememben ilyen értelemben vett állapot. A gyógyszeres kezelés, a műtétek: életminőség javító beavatkozások, csak tüneti kezelést jelentenek, segítséget adnak ahhoz, hogy a ts-ek elérjék az - egyesek különböző érzékenységi szintjéhez is mért - teljes élet érzetét. Ez persze a mai orvosi technikák mellett is inkább cél, mint valódi megoldás, nem végleges, és nem teljes átalakítás egyik nemről a másikra. (Ide illik a nemi élettel, a biológiai szülői kapcsolatos valamennyi példátok, érvetek).

Nincs ebben semmi különös. Az igazi orvoslás soha nem kínált végleges és teljes megoldásokat, (azt meghagyta a kuruzslóknak). De mindig is törekedett az élhető élet biológiai, lelki feltételeinek kialakítására. (Ami vagy sikerült, vagy nem, rengeteg az orvoslás történetében a tévelygés.) Ennek az alapértéknek megfelelően alakultak az egészségügyi rendszerek is, ezt a törekvést követve, hol befogadva ezeket a nehezen meghatározható állapotokat az ellátandó, finanszírozandó beavatkozások közé, hol kilökve közülük őket. Hogy melyik kerül be a rendszerbe, és milyen mértékben, az nyilván függött, és függ az adott társadalom szemléletétől, értékeitől, gazdasági helyzetétől. Nálunk ma ez olyan, amilyen - leírtátok, elmondjátok, tudjátok. Szomorú. És dicséretes, vonzó az a gyakorlat, amelyet a világ számos országában alakítottak ki, abban a tudatban, hogy ha igazán, véglegesen segíteni nem tudnak, akkor ne ártsanak, sőt, segítsenek.

Az alapkérdés, hogy tehát betegség-e a transzszexualitás, számomra tévesen feltett kérdés. Hiszen nem tudják pontosan definiálni, diagnosztizálni is csak rengeteg (páciensi és orvosi) szubjektív megítélés révén. Csak körülírjuk. El lehet rajta rágódni. Hanem az a kérdés, hogy jobb híján bevonják-e ezeket az emberi, egyéni, személyi gondot okozó helyzeteket a társadalmilag elismert, beavatkozást igénylő állapotok közé; és nem csak az egészségügyi rendszerekbe, oda, ahova csak "betegségként" lehet regisztrálni, hanem máshova is), hogy ezt az állapotot milyen orvosi és más támogató rendszerek segítenek olyanná tenni, hogy a teljes élet megélésnek érzetét adhassák és hozzájáruljanak a transzszexualitás állapotában élő emberek életének kibontakozásához.

Hát így.

Sziasztok! Csak egy rövid kérdésem lenne. Mi a teljes élet?

Bocs;) ! Hivatalosan betegség ezért ellátást kapunk érte (Van aki alaposat) ,de az hogy ki mikor gyógyul meg az attól is függ mennyire tud együtt élni azzal amit elért. Ha neki elég a névváltás és a külső megváltoztatása azaz ő döntése . Ha mint ahogy Lúcius is írta letépne magáról csöcsöt pöcsöt és meg nem áll a műtétig az meg egy másik döntés . Ki mitől boldog és tud "teljes életet élni". Olvasom a sok hozzászólást " az én nem megyek XY orvoshoz " a csak az a jó és szép csak ő végez jó munkát ,milyen szemetek az orvosok. Mind igaz amit írtok ha most kezdeném az utat kb 2 millió forintból és 3 zsák ilyen olyan hormonból csodanő lehetnék. Kinek van pénze ebben az országban 7-800000 forintos műtétekre feketén beszerzett hormonokra ? Biztos van és ez jó . Csak ők vannak kevesebben, hallom a 19 éves lánytól , hogy nem megyek oda mert nem lesz szép. Közben buszjegyre nincs pénze. Hova vezetnek ezek az utak? A szex hirdetések között elég sok a ts . Gyorsan összejön a műtét ára és utána??? Szóval mi is a teljes élet?

Necc hozzászólása szerintem fantasztikus.
Timcsadriával pedig egyetértek abban amit felhozott a felelőtlen fiatalokról, amit már én is megtettem sok helyen. Jogos a kérdése, hogy mi a teljes élet, főleg a ts-ek irányába. Mert láttam én már öngyilkosjelölt post-op ts-t, nem is egyet, az utolsókat rugva, pedig itt mindenki azt hajtogatja pre-opként, hogy ha meglenne minden mütétje, akkor boldog lenne. Ebben ne legyetek olyan biztosak pre-opként, mert sajnos sokszor olyan mtf-ek kerülnek hihetetlenül szar állapotba lelkileg, akikről már tényleg senki nem gondolta volna, hiszen mindig azt mondta, nőként boldog lesz. Nem lett. Ugyhogy ezektől az emberektől kéne talán megkérdezni, akkor mi lenne számukra a gyógyult állapot, ha már a testileg a megfelelő nemhez alakitás sem eredményezett nekik egészséget.

A kérdés rövid, a válaszhoz egy új fórumtéma sem lenne elegendő. Talán egy egész könyvtárnyi információ, gondolat, talán az sem...

De azért: mondjuk a válasz: (némi kantiánus izével vegyítve): boldogság, érzelmi, gondolati és testi harmónia saját magaddal, a többi emberrel, a külvilággal.

Tényleg ezen akadsz fel? Mindenki másképpen fogalmazza meg magának...

Nem kedves Necc nem ezen. Nagyon jó amit írtál.Nem kötözködés volt a kérdés;) . Meddig beteg egy transzszexuális? Amíg el nem éri a lelkének megfelelő testi átalakulást? Utána elengedik a kezét hiszen meggyógyult. Honnan tudja egy 18-40 éves férfi testbe született nő vagy női testbe született férfi hogyan élje az életét nőként vagy férfiként? Kitől kérdezzen ha párkapcsolati gondjai vannak? Hogyan viselkedjen egy női -férfi társaságban Stb. Erre is kellenének szakemberek mert bár meggyógyult ,de az élete akkor kezdődik és az sem egy könnyű séta.Láttam már néhány nagy csalódást és jó lenne ha egyre kevesebben lennének akik csalódnak. Kellene pár siker történet is!

Igazad van - nemcsak abban, hogy félreétettem a hangsúlyodat. Bocs! Abban is igazad van, amit megfogalmaztál, (és persze Macsó is fentebb). Erre próbáltam utalni magam is, amikor az orvosi mellett és utáni segítő, támogató hátteret, rendszert hiányoltam. Magam is úgy gondolom, (olvasmányok és tapasztalat alapján), hogy a testi átalakulás egyrészt egy merőben új élet kezdetét is magával hozza, és ehhez az új - nagyrészt a gendermintákhoz igazodó - viselkedési mintákat, új kommunikációs formákat, kapcsolatteremtési módokat is el kellene sajátítani - bizony, jobb lenne mindezt nem autodidakta módjára megszerezni, annyit legalábbis, hogy szervesüljön az új személyiségbe.

Sokkal nagyobb problémával is szemben áll a transzszexuális, 8erről se feledkezzetek el): csak a nemváltás valósul meg ilyen-olyan mértékben, és a választott nemének megfelelő viselkedés lehet a természetes közege a továbbiakban, segítséggel, vagy anélkül. Ám sok minden más személyiségi jellemzője, életének számos külső körülménye változatlan marad, (egy sor jellemvonása, képzettsége, foglakozási esélyei, közösségei, (amelyek egy részével nem tud, vagy nem akar szakítani, stb). A ts-ek közül számosan célként tételezik a testi átalakulást, és nem számolnak azzal, hogy ezek a szocializációs kötöttségek, a kialakult személyes körülmények megmaradnak, és továbbra is meghatározzák életük folyását.. Számos tanulmány foglalkozik azoknak a ts-eknek az eseteivel, amelyekben a testi átalakulás célját elérve hatalmas csalódással találják magukat szemben emiatt. Nos, erre sem készíti ma fel nálunk senki őket, (gyanúm szerint). Csodaként élhetik meg a testi átalakulást, egy darabig tart ennek a hatása, aztán ott találják magukat a "szürke", megszokott hétköznapok egzisztenciális, társasági, lelki gondjai között - és nagyon nagy a törés a korábbi várakozásaikhoz képest ahhoz, hogy (sokan) ne forduljanak maguk ellen. Tudom, hogy ez messzire vezet, hiszen nem transzszexuális, nem LMBT emberek számára sem áll rendelkezésére valódi szakmaiságra épülő szolgáltatás új életstratégiák kialakítására nálunk, (vagy csak egy igen szúk - és fizetőképes - társadalmi csoportnak); ám azt hiszem hogy ez a hiány különösen sújtja a ts-eket. Tudjátok, ezért is hiányolom, hogy nagyon gyenge nálunk az LMBT emberek szervezettsége, gyermekkorát éli, laza az a szervezeti háló, amely az ilyen szolgáltatások létrehozását hatékonyan kezdeményezhetné, szervezhetné.

Bolyongok amerikai, angol, mindenféle nációjú LMBT honlapokon, ide-oda regisztrálok - és rengeteg eseményről jön értesítés: feminizmus iskolák, mentálhigiénés szolgáltatások, állásbörzék, különféle tanácsadó alkalmak, társasági összejövetelek időpontjai, hírei érkeznek meg. Csóválom a fejem, hümmögök, és irigykedem... (Hogy itthon is van ilyesmi!? Kevés, netán kampányszerű. Örömmel gondolok a szövetség műhelytalálkozóira, a ts-találkozókra. De látom a faramuci helyzetet is pl. a pride-on, amely évente egyszer teremt alkalmat közösségi élményre. Nem becsülöm le, csak hiányolom, hogy kevés az igazán mélyreható, folyamatokat generáló szerepe a fent említett területeken.)

Igen, abban is igazad van, hogy kellenének a sikertörténetek. De ahhoz - személyes és közösségi - sikereknek, eredményeknek is kellene lenniük...