Témaindító.

Saga írta:

Afterlifex írta:

Saga írta:

Bármit teszek csinálok akkoris mindenki egy hülye picsának tart!!! Épp ma borostásan hangosan bömböltettem a telefonom,és szólt egy hapsi csókolom kapcsolja ki!!! De el lehet mindent hinni egy irigykedőnek!!! A z hogy én mit csinálok ahoz senkinek semmi köze!!! Azért nem ír mert tudja hogy igazam van!!!

szerintem betegség.

de nem úgy kezelik. kb minden ts-t hülyének néznek.

Hmmm, ezen már én is elgondolkoztam.

Ha kívülálló szemmel nézem, nem tudok jobb kategóriát erre a betegségnél.
Mert ha belegondolok ez nem "normális" dolog, és valami agyi alapon csúszik el. Elvégre adott volt egy a célnak megfelelő női test, amiben végig lehetett volna élni az életem. Elméletben. Aztán mégsem úgy alakult.

Arra jutottam, hogy nem érdekel, hogy ezt az állapotot milyen kategóriába sorolják. Ez van és kész. Az embereknek kényszeresen be kell skatulyázni mindent, főleg azt, amit nem ismernek és amitől félnek. Ez biztonsággal tölti el őket, még akkor is, ha tudják, hogy nem biztos, hogy fedi a valóságot.

mercike8 írta::
Alig nyílik meg egy új topik egy új témával, máris bele kell tenni valami olyat, ami kurvára nem ide tartozik. Vagy talán kedves Mercikénk úgy gondolta, a ts-séghez mint betegséghez hozzátartozik az is, hogy ő borostásan is egy hülye picsa. Végülis, lehet benne valami, hogy ez tette tönkre ennyire pszichésen...hisz most is úgy ki van akadva egy kismalac miatt, hogy napok óta nem hagyja nyugodni a téma.
A topikhoz kapcsolódóan: én nem érzem magam betegnek, de ettől még elfogadom a transzszexualizmus betegség mivoltát is. Valóban még a betegségen belül is lehetne azon vitatkozni, vajon agyi alapu betegség, vagy más e. Sok magát "normálisnak" tartó ember tényleg csak simán elmebetegnek tart bennünket, és ez nem fog változni a közeljövőben, akármennyi kutatási eredmény is kerül nyilvánosság elé.

Abszolút egészségesnek éreztem volna magam, ha serdülőkorban ádámcsutka helyett a melleim növekedtek volna, vagy ovis koromban kuki helyett puncim lett volna. De ez nem így történt. Az hogy egész életemben 100% biztosan és természetesen magától értetődően nőnek éreztem magam és ennek ellenére a teljesen idegen férfi testben voltam, valamilyen oknál fogva kialakult, méghozzá elég hamar, mert mióta eszemet tudom, tisztában vagyok vele. Ami akár születésem előtti oltári nagy baki miatt is bekövetkezhetett, aminek pár kutatás/elmélet szerint van némi esélye.

Valóban mindegy hova soroljuk, mert ez nem változtat számomra semmin, de személy szerint még mindig hajlok abba az irányba, hogy születésem előtt egyes folyamatok nem úgy játszódtak le, ahogy kellett volna, s emiatt nem egészségesen, a hozzám tartozó (lelkemhez/személyiségemhez illő) női testben láttam napvilágot.

Köszönöm és igazadvan Macsó37, bár megfogattam hogy nem írok többet de neked igazad van!!! Nem kell más véleményére reagálni legalábbis nem muszály köszönöm igazad van!!!

Valószinüleg nagyon irigy és meg próbál lejáratni!!! Sokat ittam hogy legyen bátorságom az öngyilkossághoz!!! Egy párszor vissza hoztak de minek? Na mindegy másnak akkor sincs joga másba vájkálni főleg ha csak kívülről ismeri!!! Én nem akartam ezt az állapotot elfogadni műtét nélkül ezért mindenre képes vagyok sajnos!!!

Én a mai napig gyógyszereken/drogokon élek, mindezt azért hogy el bírjam viselni a jelenlegi állapotom!
Már nagyon régóta tudom, hogy ez így nem jó, de nem tudok ellen mit tenni.
az öngyilkosságon én is sokat gondolkodtam, de szerintem nincs értelme, az is megoldás, de nem leszel tőle boldog, csak meghalsz
sőt, én ennél sokkal rosszabb helyzetben vagyok már, mert azt hiszem valaki(k) rájöttek a "titkomra", ami higgyétek el, nem túl kellemes
pláne ha az ember próbálja eltitkolni mások elől, hogy valójában mi is a helyzet.

Na igen én is éltem nyugtatókon 2 évig!!! Amit szépen magam ellen forditottam,1 levél 1 nap 12-órás xanaxból!!! Sokan nem értik hogy nem ölt meg pedig szépen ittam rá!!! Hát így ment 2 évig ezért nem kezeltetem már magam!!! Jólnéznék ki ösztró+xanax+pia érted a koktélt??? Na tehát így nem tudom kontrollálni a depit!!! 30 percenként változik a hangulatom + most az ösztró is hozzájárul!!! Kurva nehéz kezelni sőt mi több nem is tudom!!! Egyik percbe le akarok ugrani a hídról!!! Másikban nyugottan kisétálok a zebrára pirosnál aztán észbe kapok és át evickélek a kocsik közt nyomják a dudát mint az őrült!!! De mivan ha már nem kapok észbe ezen gondolkodom egyre közelebb vagyok ehez hajszálnyira!!!

Nem könnyü minden napot megélni hogy tudod az agyad egyre inkább elborul!!! Nem tudod kiszámitani melyik az a nap amikor az agyad a halálba küld!!! Így vagyok ezzel csak sokan ezt nem értik meg!!! Még a sorstársakból se mindenki!!! Egyre inkább nem tud lekötni semmi pedig régen néztem filmeket most meg már nem csodálkozok magamon,ez viszont nem az ösztró miatt van!!! A depi uralma alatt vagyok egyre inkább a ts-ség leginkább a depit hozza magával!!! Tehát szerintem betegség nekem nagy adag jut belőle sajnos!!! Szerintem tudtomon kívül még repetázok is!!! Tehát van itt gond bőven nem kell ezt még tetőzni is ha itt mindenkinek egy a célja nem kell egymást bögdösni!!! A beton verheti a nyálát,tudom hogy az operációm nélkül nincs rendben az életem!!! De ez egy ördögi kör ami hamarosan bezárul vagy így vagy úgy!!! Nem szeretném ha úgy zárulna mert az már régen rossz!!! Üdv Mercike8:

Több szempontból is megközelíthetjük. De először is az aláhúzott mondatra reagálnék, aztán kifejtem a többit is.

Igenis lehet beteg az az ember, aki nem érzi annak magát. A legtöbb súlyos pszichés betegség pont ilyen. Szélsőséges példát megragadva egy (paranoid) skizofrén egyáltalán nem érzi betegnek magát, sem egy mániás depressziós. Mégis olyan hajmeresztő dolgokat tesznek meg, amik jobb esetben csak önveszélyesek, rosszabb esetben közveszélyesek is. Orvosi beavatkozás nélkül pedig csak romlik mindez, a mentális állapotukat is beleértve. Tehát bár nem érzik magukat annak, nagyon is betegek!

Vegyük számba a különböző a megközelítéseket!

Hivatalosan pszichés betegség, BNO-kóddal. Konkrétan személyiségzavar. Bár vannak olyan állapotok, amelyek szintén rendelkeznek BNO-kóddal, mégsem számítanak betegségnek. Ez amit a papír mond.

Akkor nézzük árnyaltabban:
A kezeletlen transzszexualizmus rengeteg kísérőtünettel jár. Depresszió, más jellegű, társult személyiségzavarok, suicid hajlam stb. Ezek mind-mind a kísérőtünetek, amelyek egy fő okhoz kapcsolhatók. És nem enyhe tünetek. Tehát ebből a szempontból azt kell, hogy mondjam: a kezeletlen/félrekezelt TS súlyos beteg.

Ha a kezelés, helyes terápia útjára lép a páciens, mi történik? Az eredeti, biológiai ivari funkciói elnyomás alá kerülnek, a kasztrálás/petefészek eltávolítás/SRS során végleges kiiktatás áldozatai lesznek. Innentől a TS-nek visszafordíthatatlanul megszűnik a saját nemi hormon termelése, illetve permanensen nemzőképtelenné is válik.
Mondhatjuk azt, hogy ez egy hormonhiányos állapot teljes sterilitással párosulva, ami külső hormonbevitelre szorul, hogy a mindennapi élet élhető legyen.
Ha szigorúan nézzük, ez egy komoly endokrin betegség. Az élet élhető így, de nem 100%-os, hiszen az egyik legfontosabb biológiai parancsunknak, a fajfenntartásnak nem tehetünk eleget.
Persze jelen társadalmunk ez utóbbit nem tekinti az egyén egyik elsőrendű feladatának, az önmegvalósítást helyezi inkább előtérbe.

Véleményem ezek alapján így alakul: Társadalmi szempontból nem számítunk (kezelten) betegnek, biológiai szempontból viszont igen.

Zsófi minden mondatoddal egyetértek!

Valóban, hogyan lehetne egészséges egy TS, ha egész életében gyógyszereket kell szednie...

Na csak hogy legyen már egy ellenvélemény is, én nem tartom betegségnek.
Hogy miért, az már kicsit hosszabb lesz.

Most felejtsük el egy pillanatra a standard fogalommagyarázatát a transzszexualizmisnak, és gondoljuk át, h mik a betegségek általános jellemzői.

1.) Minden betegségnek vannak jellemző tünetei, amik szenvedést okoznak vagy az érintettnek, és/vagy a környezetének.

2.) Orvosilag, vagy pszichológiailag meg lehet állapítani, illetve cáfolni, méghozzá (és itt a lényeg) a beteg szavától függetlenül.

3.) Konkrét gyógymódok vannak, és egy szép napon ahogy az orvos megállapította korábban a betegség tényét, ugyanúgy megállapítja a gyógyult állapotot, szintén a betegtől szavától függetlenül.

Akkor most nézzük az én álláspontomat a fentiekkel kapcsolatban.

1.) A transzszexualitásnak önmagában különösebb tünete nincs, annyi az egész, h másképp szeretnénk élni az életünket, mint a nagyátlag. A depresszió, szuicid tendencia, személyiségzavarok, önpusztítás, stb... ha úgy vesszük nem tünetek, hanem a reakcónk arra, h nem hagynak minket úgy élni, ahogy azt szeretnénk. Ha pl szigorúan tilos lenne a homoszexualitás, és ezt vmilyen úton-módon ellenőrizni is tudnák az illetékes szervek, ugyanúgy kialakulnának ezek a reakciók. Azt viszont mind tudjuk, h a homoszexualitás nem betegség.
Röviden, a szenvedésünket nem a transzszexualitás okozza, hanem a társadalmi elvárások, amiken nem könnyű túllépni. Másoknak nem okozunk szenvedést, nem bántunk senkit, nem fertőzünk.

2.) Az, h 3 különböző szakvéleményt kell beszereznünk, még nem jelenti azt, h azok bizonyítják a transzszexualitásunkat. A hazánkban végzett általános Rohrschach-Szondi-beszélgetés kombinált vizsgálati módszer minden csak nem adekvát diagnosztikai eljárás. Akkor lenne az, ha úgy tudnák megállapítani/kizárni, h az érintettek nem közlik előre a szakemberekkel az állapotukat.
Milyen betegség az, ahol az elsődleges kritérium az, h te magadnak kell előre diagnosztizálnod magad?
Fizikai eltéréseink nincsenek, ez egyértelmű, időnként rebesgetenek ugyan olyasmit, h az agyban kisebb eltérést találtak egyeseknél, de mind tudjuk, h ez nem mérvadó.

3.) Konkrét gyógymód sincs, van egy folyamat, amit az érintettek egyénenként változóan követnek. Van aki teljesen végigmegy az úton, van aki ezt-azt kihagy, van aki egy soha véget nem érő fejlődési folyamatként fogja fel a nemváltást. Ritka, és Magyarországon nem hallottam ilyen esetről, de van aki beéri annyival, h társadalmilag/jogilag a választott neméhez tartozik.
Vagyis ki, mikor, és mire alapozva fogja megmondani, h mikor vagyunk "gyógyultak"? Erre mind tudjuk a választ, mi magunk mondjuk meg, méghozzá az érzéseinkre alapozva. Van akinél ez a pillanat akkor következik be, amikor minden műtéten túl van. Nálam abban a pillanatban következett be, amikor készhez kaptam az új irataimat, és férfi néven szólítottak. A műtétek persze fontosak voltak, és fontos a folytatás is, de számomra inkább "szépészeti beavatkozás", amolyan hab a tortán, hiszen a célomat már rég elértem.

Végezetül ellenkező irányból is megközelíthetjük a problémát. Ha azt állítjuk, h a TS-ség betegség, nagyon furcsa dolgot mondunk. Akkor ugyanis ez egy olyan betegség lenne, ami pszichés eredetű, de testileg gyógyítjuk, önmagában senkinek nem árt, sem orvosilag, sem mentálhigiéniailag nem lehet sem megállapítani, vagy cáfolni, ehelyett bemondásra diagnosztizálják, nincs meghatározott gyógymód, ráadásul mindenki maga dönti el, h mikor gyógyult meg.

Én "röviden" ezért nem tartom betegségnek, hanem vagy orvosi ellátást igénylő állapotnak, hasonlóan a terhességhez, vagy a normától eltérő viselkedésmintának, hasonlóan a homoszexualitáshoz, vagy a transzvesztitizmushoz.

Nem teljesen értek veled egyet Beni.

Nem minden betegségnek vannak tünetei, amik szenvedést okoznak, vannak alattomos, lappangva kialakuló betegségek (cukorbetegség, magas vérnyomás) , sőt súlyos daganatos betegségek, amik csak az utolsó stádiumban okoznak tüneteket.

A transzszexualizmust is meg lehet állapitani ( feltételezzünk itt hozzáértő személyt ) pontosabban más betegséget kizárni, ami a rossztestben lét gondolatait okozhatja. Remélhetőleg egyszer eljut a tudomány oda, hogy lesznek ennek kimutatására specifkus diagnosztikai eljárások, melyek meghatározott agyi strukturális eltérések, akár genetikai eltérések kimutatására irányulnak. Az olyan betegségeknél, aminek pszichés vonatkozása is van, nagyon is fontosak a beteg szavai, hogy azoktól NE függetlenül legyen kezelve.

3
Nem minden betegségnek vannak konkrét gyógymódjai, van ami gyógyíthatatlan, és van aminek a progressziója késleltethető, illetve pl adott hormon adással szinten tartható.

A TS-nak igen korai kisgyerekkorban vannak már viselkedésbeli tünetei, illetve a depresszióval, neurózissal, suicid gondolatokkal való lereagálása is egy tünete az ezzel járó vívódásnak, ami nemcsak a környezet általi befolyás, ill. annak megfelelés függvénye. valamint megvan a tartós diszkomfort érzés a testtel kapcsolatban, és az ennek megváltoztatására irányuló törekvés is, mely szintén egy markáns tünet.

Egy diagnózis felállításánál fontos, hogy a beteg közölje, hogy mit érez, hiszen ez segíti az orvost. Ha lázas valaki és fáj a torka, nyilván senki nem úgy megy el a háziorvosához, hogy leül és azt mondja, hogy "Üdvözlöm, legyen kedves rájönni a problémámra, én nem mondok semmit."
Vagy vegyük a depressziót, ott is bemondás történik először, "szarul vagyok, nincs motivációm semmire, nem akarok élni" stb.

Végezetül: az hogy "bemondásra diagonsztizálják,"nem mond ellent a betegség mivoltának, hiszen eleve nem diagnostizálnak mindenkit ts-nek, aki ezt bemondja. A bemondás jelen esetben segítség, a vizsgáló szakembereknek, hogy ezek után a bemondásban szerepló állapot kóros okát kizárják pl skizophrenia.

trans.pinkvanilla.hu/altalanos/transznemu-szimbolumok
Itt ha megnézed a nemzetközileg elismert ismérvet, akkor kiderül, hogy valóban bemondással működik, mert ha 2 éve ezt gondolod és nincs egyéb elmebajod, akkor már megkapod az F.64 diagnózist.
Vagy inkább elnézve néhány embert még elmebajjal is megkapják.

Szia Maximilien! Azért én sem értek teljesen egyet veled.

Attól még, h lappangva alakulnak ki, a későbbiekben vannak tüneteik, ahogyan te is mondod. A transzszexualitással kapcsolatban emlegetett tüneteket pedig én továbbra is inkább következményeknek nevezném. Fogalmazhattam volna úgy is, h maga a TS nem betegség, de a későbbiek kialakulhatnak miatta súlyos betegségek.
Mondok egy példát. Ha engem kisgyerekkoromban agyba-főbe vertek állandóan a szüleim, és én emiatt a későbbiekben depressziós leszek, személyiségzavarom alakul ki, majd öngyilkos leszek, akkor nem az lesz a betegségem, h vertek a szüleim, hanem a fentebb emlegetett betegségek a következményei lesznek a rossz bánásmódnak.

A transzszexualizmust nem lehet megállapítani. Te magad is nagyon jól megfogalmaztad a lényeget, ki lehet zárni komoly, specifikus elmebajokat, de az nem jelenti azt, h ezekkel a tesztekkel, amik abban az időben keletkeztek, amikor a transzszexualizmus, mint fogalom nem is létezett, nem is ismerték magát az állapotot sem (vagy legalábbis nem ebben a formában), megállapítható lenne ez az állapot.
Az meg elég nagy baj lenne, ha pl egy skizofrén esetében arra várnánk, h a beteg maga mondja el a panaszait, főleg amikor épp nyakig benne van pszichotikus tudatállapotban. Főleg, ha figyelembe vesszük, h a skizofrének között gyakori a kiemelkedő intelligencia, vagyis a szavaival csak akkor nem vezeti félre a szakit, ha épp nincs hozzá kedve (meglepődnél hogy milyen simán tudják dróton rángatni egyesek az állítólagosan erre kiképzett szakikat). Vagyis nagyon fontos, főleg a súlyos elmebajoknál, h a szakemberek a beteg szavaitól függetlenül is képesek legyenek diagnózist felállítani.

Ebben igazad van, kifelejtettem, h feltételezve, h gyógyítható betegségről beszélünk.
Ettől függetlenül a TS-séget nem tartom gyógyíthatatlan betegségnek, hiába kapunk életünk végéig hormonokat. Hiszen nem kifejezetten a hormonoktól "gyógyulunk" meg, ezt tegnap részletesen kifejtettem, h ahány ember, annyi út létezik. Van aki egy ideig, vagy egy idő után egyáltalán nem szed hormont. Ebből ugyan adódhatnak fizikai problémái, mint pl csontritkulás, de a korábbi pszichés problémái attól még nem térnek vissza, feltéve persze, h megfontolt, önálló döntéséből adódóan nem szedi. Magyarul szó sincs ebben az esetben szinten tartásról.

Először is nem feltétlenül vannak már kora gyermekkorban tünetek, bár ez mellékes. Egy kicsi gyerek sem tud független lenni a környezetétől, mivel attól a pillanattól kezdve, h megszületett, látja, érzékeli a társadalom kettős felosztását. Vajon ha egy kisgyereket már a kezdetek kezdeténél hermetikusan elzárnának, és nem látna se férfiakat, se nőket, kialakulhatna diszkomfort érzés a saját nemiségével szemben? Ez persze durva elméleti eszmefuttatás, de szerintem meggondolandó.

Amúgy Anonymus jól írja az RLT-vel kapcsolatban, annyit tennék még hozzá, h bár ott is léteznek ezek a tesztek, amiket itthon is végeznek rajtunk, azok nem a transzszexualizmus diagnosztizálására valók. Műtét előtt végzik, és csak arra szolgál, h megállapítsák, h éppen akkor beszámítható tudatállapotban van-e az illető, és műthető-e. Köze nincs ahhoz, h TS-e, vagy sem.

A pszichológiai tesztekről nyilatkozva, nem ártana először utána nézni, gondolkodni majd utána írni.

Kedves Fool!

Te nézz utána mielőtt beszólsz bárkinek! Általában ezt a 2 elavult tesztet végzik el, egyik sem a transzszexualitás megállapítást szolgálja. De akinek ez megnyugtatja a lelkét, az legyen boldog a hamis tudattól.
hu.wikipedia.org/wiki/Szondi-teszt
hu.wikipedia.org/wiki/Rorschach-teszt

Ha valaki beszólásnak vette elnézést érte!!!
A cél az lett volna,hogy végiggondoljuk az egészet az orvosok szemszögéből.

Magánüzenetben válaszoltam danken.