Szia Grindylow,
biztos vagyok benne, hogy nagyon nagyon sok ember érzéseit írtad le most, köztük az enyémeket is.
Egyet kivéve, nem szoktam arra gondolni, hogy bár ne ébrednék fel másnap. Mindenek dacára, nagyon ragaszkodom az élethez, szeretek élni, és nagyon rettegek a haláltól.
De elkeseredni tudok én is nagyon, azt átérzem.
És mondanám rá, hogy mi a tuti megoldás, de nem tudok ilyent. Egyre rájöttem viszont, ami nálam nagyon működik. Nem szabad ilyenkor, hogy vigasztalni próbáljanak, attól meg kifejezetten rosszabbul leszek, sőt agresszív is akár, ha jókedvre akar valaki deríteni.
Ha rendesen átélem a bánatomat, de úgy tényleg, (nem önsajnálatra gondolok!), akkor utána sokkal jobban és gyorsabban jövök ki belőle.
És van, hogy csak egy zene hoz vissza (ilyenkor sosem vidám, hanem szép és szomorú), vagy egy film, vagy találkozom valakivel, akivel beszélgetünk, és valahogy úgy alakul, hogy rájövök, ó hát tényleg, mennyi baja, szomorúsága van másoknak is....
És tudom, hogy emiatt konzervatívnak gondolnak sokan, de ott a Bibla, legalábbis nekem. Zsoltárok könyvében tök nyugtató szép gondolatok vannak, én meg még hiszek is bennük
Tudom, hogy nemigazán segítettem Neked érdemben, gondolom nem ilyenféle történeteket vársz, de azrt leírtam, ha nem tartod fontosnak vagy érdemlegesnek, akkor meg úgyis skip
Fel a fejjel, tudod: "...senki sem számít a spanyol inkvizícióra...."
üdv.,p