csütörtök ápr. 18

Újabb transzszexuális nő lép Renee Richards nyomdokaiba

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

transTöbb mint harminc évvel ezelőtt volt Renee Richards az első transzszexuális a profi tenisz világában. Most egy chilei játékos ugyanazt az utat járja Buenos Airesben.

 


andrea paredesAndrea Paredes számára valóra vált az álom. 37 évesen egy 10000 amerikai $ összdíjazású tornán debütált a múlt héten és reméli, hogy ez csupán a kezdete profi karrierjének.

Andrea Ernesto Paredes néven született 1971 július 4-én és szakmáját tekintve gazdasági elemző aki saját bevallása szerint jobban érzi magát Spanyolországban mint saját hazájában, mivel ott sokkal emberségesebben bánnak vele. Nagyon büszke arra, hogy Richards után ő lehet a második transzszexuális teniszezőnő. Nemváltoztató műtétje 2000 októberében volt.

Paredes Chilében szeretett volna teniszezni de nem kapott rá engedélyt. A nemzetközi teniszszövetségnél viszont nyitottak voltak és novemberben zöld utat kapott, természetesen jónéhány vizsgálat elvégzése után. Andrea ambíciózus, hiszen 37 éves kora ellenére szerinte biológiailag olyan mintha csak 27 lenne. Első mérkőzését elvesztette de nem idegeskedik emiatt hiszen még karrierje kezdetén tart. Az elmúlt két évben keményen készült és bizakodással tekint a jövő felé.

 


renee richardsRenée Richards nőként 1977-től 1981-ig teniszezett . 1979 februárjában felkerült a világranglista 20. helyére és 1977-ben az éves összesítésben volt 22. Legnagyobb sikerét 1977-ben a U.S. Open női páros döntőjében érte el. Betty Ann Stuart-tal szoros meccsben kaptak ki a Navratilova - Betty Stove párostól és emellett megnyerte a 35 feletti nők egyéni versenyét.  Kétszer volt elődöntős szintén a U.S. Openen vegyes párosban Ilie Nastase-val. Később Martina Navratilova edzője volt aki azidő alatt kétszer is nyert Wimbledonban.

 

pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook