péntek ápr. 19

Transzszexuális sportolók

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
transzszexuálisKristen Worley kerékpáros reményei szeretett volna ott lenni az olimpián. Néhány éve nemváltoztató műtéten esett át és férfiból nővé alakult. Az ösztrogénkezeléseknek köszönhetően nőnek néz ki és nőiesedett a hangja is, aki nem tudja titkát annak számára egyértelműen nő.

kristen worleyWorley történetét ismerik már a kanadai sportszövetségek mivel sokáig küzdött azért, hogy esélye legyen kijutni Pekingbe. "Nem kellene azzal foglalkoznom mit szólnak majd az emberek ha kiderül, de azért tartok egy kicsit a dologtól,"-mondta el.-"Én is csak olyan vagyok mint a többi lány."

Worley szereplése az olimpián történelmi mérföldkő lehett volna. Voltak pletykák transzszexuális sportolókról akik részt vettek a játékokon de soha nem bújt elő egyikük sem még.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2004-ben változtatta meg a transzszexuálisokra vonatkozó szabályokat. Ezek szerint legalább két évnek kell eltelnie a nem változtató műtét és a részvétel között. Különbözőképpen határozhatják meg magukat akik átestek a műtéten. Worley "átmeneti" sportolónak tartja magát vannak akik transzszexuálisnak nevezik magukat.

Bár az új szabályok még a gyakorlatban nem igazán lettek kipróbálva, a transzszexuális közösség azt mondja máris javukra szolgált mivel mindez példaként szolgálhat más szervezetek számára. Például az ausztrál és az európai golfszövetség is megváltoztatta a szabályokat és így Mianne Bagger részt vehet a női versenyeken.

Bagger 39 éves és az első profi male to female golfjátékos. A dán hölgyet 1995-ben miután átesett a nemváltoztató műtéten eltiltották a profi versenyektől és végül csak 2004-ben indulhatott újra.

mianne bagger"Az volt a szerencsém, hogy a NOB akkor jelentette be az új szabályozást amikor én javában küzdöttem azért, hogy a golf szövetségek módosítsák szabályaikat annak érdekében, hogy én is játszhassak,"-mesélte Bagger.

Az olimpiák történetében nem akadt sok eset amikor a nemi identitás kérdésessé vált.

Hermann Ratchet 1936-ban Doraként és nőként végzett negyedik helyen magasugrásban. Két évvel később eltiltották mert kiderült, hogy születésekor férfi és női szaporítószervekkel is rendelkezett, vagyis interszexuális volt.

Nem ennyire régen 1996-ban egy brazil cselgáncsozó Edinanci Silva végzett hetedik helyen a nők között. Vihart kavart amikor elismerte, hogy pubertáskoráig rendelkezett férfi és női szaporítószervekkel is, vagyis szintén interszexuális volt. De három évvel a versenyek előtt eltávolíttatta a férfi szerveit ezért végül hagyták tovább versenyezni a nők között.

Bagger és Worley nem elégedettek maximálisan a NOB szabályaival. Azt mondják ahelyett, hogy a szabályozás segítené őket elvegyülni a többi versenyző között, az eljárás során kénytelenek nyilvánosságra hozni helyzetüket.

"Megbélyegeznek olyan embereket akiket eleve megbélyegez a társadalom,"-mondja Worley.-"Arra kényszerítik a nemet váltó sportolókat, hogy nyilvánosan előbújjanak, ha versenyezni szeretnének."

Baggert elmondása szerint többet kérdezik nemváltásáról mint a golfban elért eredményeiről. -"Nehéz a médiával mert az általában a szélsőségeket mutatja be: transzvesztitákat és magamutogatókat meg ilyesmiket. Mindannyiunkat bezárnak egy kategóriába"-mondja Bagger.-"Az emberek általában nem találkoznak hozzánk hasonló emberekkel. Csak azokat látják akik mutogatják magukat, de miért tenné ki magát bárki is ennek a herce-hurcának? Sokkal inkább szeretnél elvegyülni a társadalomban."

Bagger fő üzenete a következő:-"Nagyon jól golfozom és átkozottul keményen kell játszanod ha le szeretnél győzni."

Worley annyira fél, hogy nem árulja el a korát és nem mesél a gyermekkoráról és az életéről. Elmondása szerint olyan kisgyerek volt "akinek minden lehetősége megvolt a világon" de nem érezte magát jól férfitestben. -"Tizenéves koromban azt gondoltam bajban vagyok és ideje szembenéznem a problémával. Akkoriban a halál igazán kellemes állapotnak tűnt számomra."

A NOB amellett, hogy műtétet ír elő és két év várakozási időt köt ki azt is feltételként szabja, hogy a sportolónak az új nemével kell hivatalosan rendelkeznie.

Worley-nak van nemzetközi engedélye van arra, hogy nőként versenyezzen. A kanadai versenyszövetség átnézte Worley hivatalos és orvosi dokumentumait és összemérte a NOB előírásaival. Ennek alapján úgy találták elismerhető nőnek és szabadon versenyezhet.

Az talán a legnehezebb a male to female sportolók számára, hogy bebizonyítsák nincsenek fizikai előnyben a női testben született társaikkal szemben. Állítólag ez csak a szokásos ismeretlentől való félelem. A kezelések során a transzszexuális nő hormonkezelésen vesz részt amelynek során csökkentik a tesztoszteron szintet és női hormonokat adnak. Izomtömeget veszítenek és ezzel a tesztoszteron nyújtotta előnyeik is elvesznek. Az egyetlen sportág ahol elvileg a transzszexuális nők előnyt élveznek az úszás mivel testzsírt halmoznak fel és az felhajtóerőt generál.

renee richardsNem történt olyasmi, hogy Renee Richards mindent megnyert volna a teniszben vagy Mianne Bagger minden golfversenyen diadalmaskodna.

Renee Richards, született Richard Raskind perelte az Egyesült Államok Tenisz Szövetségét mert nem engedték versenyezni 1976-ban. Megnyerte a pert és ezzel ő lett az első transzszexuális teniszezőnő aki versenyezhetett nőként.

A transzszexuális férfiak helyzete bonyolultabb, mert ők tesztoszteront kapnak és az illegális szer az olimpia szabályai szerint. Ezért őket szigorúan ellenőrzik, hogy valóban csak a testsúlyuknak és magasságuknak megfelelő mennyiséget szedik a tesztoszteronból.

Az emberek azt sem tudják milyenek a transznemű emberek. Ez nem szexuális irányultság. Ez arról szól, hogy milyen neműnek érzik magukat. Nehéz azoknak ezt elfogadni akik számára ismeretlen a transzszexualizmus.

pinkvanilla.hu
Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook