péntek márc. 29

Svédország: vessenek véget a nemet váltók sterilizálásának!

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
svéd transzszexuálisnemet váltók

Egy svéd liberális párt képviselője ősszel indítványt szeretne beterjeszteni a parlamentben, hogy nyomást gyakoroljon a nemüket megváltoztatók kötelező sterilizálásának megszüntetésére. Barbro Westerholm (Néppárt) arra készül, hogy átvegye a kezdeményezést a kérdésben, amint a parlament őszi ülésszakát újra összehívják. -„Nem várhatunk tovább” – mondta.

Az 1972-ben elfogadott jogszabály szerint, aki nemét megváltoztató operációnak veti alá magát, 18 éven felüli svéd állampolgárnak kell legyen, sterilizálni kell és nem lehet házas. Csak a keresztény demokraták és a svéd demokraták vannak jelenleg a törvény megtartása mellett. A keresztény demokraták júliusi pártkonferenciájukon elutasították a Nemzeti Egészségügyi és Népjóléti Bizottság javaslatát, hogy töröljék a kötelező sterilizációt.

„A nemváltás azt jelenti, hogy önként veted alá magad annak a kezelésnek, ami megváltoztatja a nemedet, és ha ezt teszed, az is elfogadható, hogy add fel néhány néhány a régi nemedre jellemző tulajdonságaidat is.” – ezt mondta Mearia Latsson a gyermekeket és az időseket képviselő miniszter a konferencián beszédében.

Westerholm úgy magyarázza, hogy a keresztény demokrata konferencia döntése azt jelenti, hogy a kormány képtelen megegyezni a kérdésben, és ehelyett azt választja, hogy szavazásra adja a parlamentnek. -"A keresztény demokraták döntöttek és Göran Hägglund ezért nem teheti meg saját kezdeményezését a minisztériumban. Ezek után a parlamentnek kell ezt véghezvinni." – mondta. - „Az embereknek meg kell engedni, hogy úgy éljék az életüket ahogy szeretnék, addig amíg nem ártanak másnak” – tette hozzá.

Westerholm szerint a kezdeményezése nem okoz majd problémát a Szövetségi koalíciónak. -„A kormány megmutatta, hogy egységes tud lenni ebben a kérdésben és ilyenkor valakinek meg kell mutatni, hogy más módon is meg lehet oldani dolgokat.”- mondta. A kormány korábban is arra kényszerült, hogy más parlamenti felállást találjon LMBT kérdésekkel kapcsolatos ügyekben.

2009-ben a házassági jogszabályok reformja a parlament megmozdulásával sikerült, a keresztény demokraták visszautasították és a kormány nem tudott olyan kompromisszumot találni, amiben mindenki egyet érthetett volna. Az 1994-es regisztrált élettársi törvény is közvetlenül a parlament által lett elfogadva ellenzéki támogatással.

A kényszersterilizácó kérdése fontos téma volt az idei Stockholmi Pride fesztiválon, ahol az amerikai Thomas Beatie tartott nyitóbeszédet, aki három gyermeket is szült nemváltása után. Egy évvel ezelőtt a Nemzeti Egészségügyi és Jóléti Bizottság javasolta a kötelező sterilizáció eltörlését és ezzel lehetővé válhatna az ivarsejtek lefagyasztása is. A Pride fesztiváli beszédében a szociáldemokratazető Håkan Juholt támogatását adta Westerholm kezdeményezéséhez.

1934 és 1976 között, mielőtt változtak a jogszabályok, a becslések szerint 63.000 értelmi fogyatékkal élőt, epilepsziásokat valamint állítólagos szociális problémákkal élőket kényszerítettek Svédországban akaratuk ellenére sterilizációra, vagy nyomást gyakoroltak rájuk, hogy egyezzenek bele a sterilizációba annak érdekében, hogy  megházasodhassanak, vagy elengedhessék őket a mentális betegek intézetéből.

1999-ben Svédország beleegyezett, hogy a kötelező sterilizáció néhány áldozatának kompenzációként, mindenki részére egyénenként több mint 175.000 svéd koronát ajánl. (több mint 5 millió Ft)

Maria Larsson miniszter azonban Svédország korábbi történetében az állam által kirótt sterilizácókkal kapcsolatban sem lát párhuzamot. -"Úgy érzem kicsit érintett vagyok, ha az emberek összehasonlítják a hajdani kényszersterilizációs szabályt - nem lehet összehasonlítani, had legyek világos. Ez arról szól hogy valaki önként dönt úgy, hogy megváltoztatja a nemét" -mondta Larsson.

pinkvanilla.hu
Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook