csütörtök ápr. 18

Megtalálták a transzszexualitás agyi hardverét?

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
transzszexualizmus transsexual

Egyes, az agy fehérállományában mutatkozó eltérések (változások), amelyek nem felelnek meg egy adott személy genetikai nemének, már a serdülőkor előtt eligazítást adhatnak arra nézvést, lesz-e az illetőből transzszexuális. Az orvosok arra használhatják ezt az információt, hogy – úgymond – megalapozzák vele döntésüket a nemi érés (mesterséges) későbbre halasztására, hogy ezzel is javítsák egy majdani nemváltoztatás sikerének esélyeit. (E magyarázattal szolgál Jessica Hamzelou, forrásunk, a New Scientist szerzője.)

 

Az orvostudomány, úgymond, nagyon szeretne konkrét fizikai bizonyítékokat találni, melyek segítséget jelentenének azoknak a gyerekeknek a számára, akik úgy érzik, csapdába estek, mert „tényleges" nemükkel ellenkező nemű testben kénytelen élni. Az e szempontból kulcsfontosságú agyrészek egyike a stria terminális ágymagja, amely a szürkeállományhoz tartozik, csakhogy túlságosan kicsiny, hogy élő emberen vizsgálni lehessen, eltérései csak boncolás után elemezhetők.

Antonio Guillamon és teamje (Nemzeti Távoktatási Egyetem, Madrid) úgy vélik, találtak egy jobb módszert a transzszexuális agy azonosítására. Egy februárban publikálandó cikkben közlik kutatásaik eredményeit (tizenhat magát férfinek érző, de semmilyen módon nem kezelt transzszexuális nő, illetve huszonnégy férfi és tizenkilenc nő agyának négy régiójában vizsgálták MRI-vel a fehérállomány négy régióját).

A fehérállomány e négy régiójában jelentős különbségeket regisztráltak a női és férfi agyakban, a transzszexuális nők fehérállománya pedig e régiókban a férfiagyra emlékeztető jellegzetességeket mutatott. Guillamon szerint ez az első tudományos bizonyíték arra, hogy e csoport tagjainak agya „maszkulinizálódott".

Egy másik tanulmányban a csoport tizennyolc, magát nőnek érző férfit tesztelt ugyanezzel a módszerrel, az eredményeket pedig tizenkilenc nőével és ugyanannyi férfiével hasonlították össze. Meglepő módon arra derült fény, hogy a fehérállomány (az illető négy régióban) minden egyes transzszexuális agyában a férfi és a női struktúra közti átmenetet mutatta. „Agyuk nem maszkulinizálódott és nem is feminizálódott maradéktalanul, de azért nőnek érezték magukat" – közölte Guillamon.

A kutató nem biztos abban, hogy a négy régió mindegyike összefügg az alanyok nem-felfogásával, Ivanka Savic-Berglund azonban, a stockholmi Károly (Karolinska) Intézet kutatója lehetségesnek tartja ezt. A négy terület egyike a felső hosszanti köteg (fasciculus medialis superior), mondja, különösen érdekes. „Összeköti a fali lebenyt (amelynek az érzékelésben van szerepe) a homloklebennyel (amely közreműködik a mozgás tervezésében ), s ennek következményei lehetnek a testérzékelésre nézvést."

Egy tavalyi, 121 transznemű emberen végzett vizsgálat megállapította, hogy 38 százalékuk öt éves korára megtapasztalta, hogy fizikai neméhez ellentmondásos viszony fűzi. A fehérállomány-vizsgálatok objektív megerősítéssel szolgálhatnak ahhoz, hogy az ilyen gyerekek profitálhassanak a serdülés mesterséges elhalasztásából.

A londoni King’s College Sean Deoni vezette csapata szerint lehetséges, hogy rövidesen mód nyílik majd efféle differenciák diagnosztizálására az ilyen gyerekeknél. A kutató és munkatársai úgy alakítottak át egy MRI-készüléket, hogy a lehető leghalkabban működjék, s így alvó gyerekek fehérállományát is vizsgálhassanak vele. Egy új képelemző szoftverrel regisztrálni tudták hogy a mikor és hol kezdett kialakulni mielin – a neuronok szigetelőanyaga, amely a fehérállományt fehérré teszi. Bár a megfigyeléseket túlságosan kicsiny mintán végezték, semhogy bármilyen nem különbség kialakulását regisztrálhatták volna, Deoni arra gondol, hogy a kulcsfontosságú agyi eltérések valamikor két vagy három éves korban következnek be.

Guillamon ugyanakkor úgy véli, hogy az effajta mágneses rezonanciavizsgálatok nem minden esetben segítenek. „Kutatások arra vallanak, hogy a fehérállomány az élet első húsz-harminc esztendejében érik meg, az emberek különböző életkorokban ébredhetnek rá transzszexualitásukra, a különbség okát pedig nem ismerjük."

Forrás: weborvos.hu
New Scientist, Journal of Psychiatric Research

Ajánlott oldal: transvanilla.hu - információk a transzneműségről

 

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook