Metamor 2011/1
2011. január 06. csütörtök, 14:20
MetamorA Moravcsik Alapítvány Kuratóriuma nevében tisztelettel meghívjuk Önt és ismerőseit a METAMOR Klub előadás sorozatára melynek keretében megismerkedhetnek a transzszexualizmus lelki, biológiai és jogi hátterével.
A klub az átalakulással kapcsolatos információkkal, és az azt követő problémák megoldásában kíván segítséget nyújtani, valamint nyugodt, kellemes találkozási helyet biztosítani a transzszexuális személyek számára. A transzszexuális állapot jól azonosítható és nemi-átalakító műtéttel sikeresen kezelhető.
A Moravcsik Alapítvány szervezésében és bonyolításában 2010. május 25-én „METAMOR Klub” néven transzszexuális klubot indítottunk, melynek célja, hogy adekvát tanácsadásban részesüljenek és problémáik megoldásában segítséghez jussanak a nemi identitás zavarral küzdő személyek, vagy ahogyan széleskörűen ismert, a transzszexuálisok. Háromhetente megrendezésre kerülő tematikus előadásokkal, beszélgetésekkel egybekötött találkozókat szervezünk az ezen a területen jártas szakemberek közreműködésével, ahol a jogi útvesztőktől a család- és párkapcsolati konfliktusokon, műtéti eljárásokon keresztül a férfi, ill. női szerepek elsajátításáig számos kérdéssel foglalkozunk.
A Klub 2011-ben is folytatódik. Első alkalommal három elismert, a transzszexualizmusban jártas szakember közreműködésével tartunk kerekasztal beszélgetést, melynek fő témája a biztonság, ezen belül a különféle hormonterápiák, hormonkészítmények hatásai, a kezelések rövid és hosszú távú kockázatai, valamint a szűrések fontossága. A beszélgetés során, a résztvevők feltehetik kérdéseiket a szakembereknek és megoszthatják tapasztalataikat egymással. A kerekasztal moderátora: dr. Simon Lajos.
Biztonságos utakon
Hormonterápia, nőgyógyászati és urológiai szűrések
időpont: 2011. január 11. (kedd) 18 óra
Résztvevők:
dr. Csermely Gyula
nőgyógyász főorvos
dr. Pánovics József
urológus, egyetemi docens
dr. Rácz Károly
endokrinológus, egyetemi tanár
Az előadás helyszíne:
Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika tanácsterme
1083 Budapest, Balassa utca 6.
pinkvanilla.hu


