csütörtök márc. 28

Álláspont a nemi átalakító műtétek társadalombiztosítási finanszírozása kapcsán

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
transznemű magyarország Állásfoglalás

A HÁTTÉR TÁRSASÁG A MELEGEKÉRT ÁLLÁSPONTJA A NEMI ÁTALAKÍTÓ MŰTÉTEK TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FINANSZÍROZÁSA KAPCSÁN

A hatályos magyar jogszabályok szerint a transzszexualizmus kezelésére az orvosi gyakorlatban bevett nemi átalakító műtétek csak részleges, mindössze tíz százalékos társadalombiztosítási támogatásban részesülnek, ugyanakkor a beavatkozás igénybevételét komoly intézményi hiányosságok nehezítik. A Háttér Társaság a Melegekért véleménye szerint a hatályos szabályozás súlyosan diszkriminatív, ellentmond mind az Alkotmány, mind a nemzetközi egyezmények által garantált legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jognak, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága esetjogának. Az alábbiakban ismertetjük a transzszexualizmusra vonatkozó orvostudományi álláspontot, a vonatkozó alkotmányos és nemzetközi jogi kötelezettségeket, és felvázoljuk a helyzet megoldásához szükséges jogalkotói lépéseket.

Az orvostudomány egyöntetű álláspontja szerint a transzszexualizmus ¬– szemben a homo-, ill. biszexualitással – betegség, a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) F64.00 számon tartja nyilván.  A BNO meghatározása szerint a transzszexualizmus „az a vágy, hogy az ember az ellenkező nem tagjaként élhessen, és így fogadják el. Ezt általában az a vágy kíséri, hogy testét sebészeti beavatkozásokkal és hormonkezeléssel minél jobban összhangba hozza az előnyben részesített nemmel.” A transzszexuális személyek orvosi ellátása több részből tevődik össze, magában foglalja a pszichoterápiás kezelést, a hormonkezelést és a különböző műtéti beavatkozásokat. A betegség szakértői egyetértenek abban, hogy hatékony kezelést pszichoterápia és gyógyszeres kezelés révén nem lehet elérni, a beteg életminősége jelentősen csak a nemi átalakító műtét elvégzése révén javítható.  A nemi átalakító műtét tehát nem esztétikai célú beavatkozás, hanem egy betegségként elismert egészségügyi állapot kezelésére szolgáló, egyetlen hatékony egészségügyi beavatkozás.

A nemi átalakító műtétek elvégzése Magyarországon jogi akadályba nem ütközik, ám az ilyen beavatkozások társadalombiztosítási finanszírozása nem megoldott. A jelenlegi szabályozás 2006. decembere óta van hatályban: a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló  1997. évi LXXXIII. törvény  23. §-a szerint „A biztosított részleges térítés mellett jogosult (…) külsődleges nemi jellegek megváltoztatására irányuló beavatkozásra, kivéve, ha fejlődési rendellenesség miatt a genetikailag meghatározott nem külsődleges jegyeinek kialakítása a cél.” A részleges térítés mértékéről a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet rendelkezik, ennek 1. sz. melléklet 6. pontja szerint „Az Ebtv. 23. §-ának k) pontja alapján a külsődleges nemi jellegek megváltoztatására irányuló beavatkozásért fizetendő részleges térítési díj mértéke annak az összegnek a 90 százaléka, amely az ellátásért a külön jogszabályban foglaltak szerint az egészségbiztosító felé elszámolható.” A hatályos szabályozás tehát egyrészt törvényi szinten rögzíti, hogy szemben az orvosi beavatkozások túlnyomó többségével, a nemi átalakító műtétek a biztosítottak számára nem ingyenesek, másrészt kormányrendeleti szinten példátlanul alacsony támogatást ítél meg az ilyen beavatkozások esetében.

Véleményünk szerint a hatályos jogi szabályozás ellentmond az Alkotmány 70/D. §-ának, amely kimondja: „A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.” A rendkívül alacsony társadalombiztosítási támogatás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a transzszexuális személyek a nemi átalakító műtétet nem tudják elvégeztetni, így számukra a testi és lelki egészséget a magyar állam nem biztosítja. Azt a tényt, hogy a nemi átalakító műtétek egészségügyileg indokolt gyógyító beavatkozások, az Alkotmánybíróság is elismerte: a 43/2005. (XI. 14.) határozat a transzszexuális személyek nemének műtéti megváltoztatásáról a testi és szellemi egészség védelme, illetve a személyiség integritásának megőrzése érdekében szükséges egészségügyi beavatkozások kontextusában beszél. Véleményünk szerint a hatályos jogi szabályozás ugyanakkor ellentmond az Alkotmány diszkrimináció tilalmát kimondó 70/A. §-ának is, mivel egészségi állapot („egyéb helyzet”) szerinti hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amikor egy betegség kezelésére szolgáló beavatkozást a hasonló betegségek kezelésére szolgáló beavatkozásoktól eltérően rendkívül alacsony társadalombiztosítási támogatásban részesíti. A szabályozás egyben ütközik az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvénnyel is, amelynek 8. § n) pontja külön kiemeli a nemi identitást mint védett tulajdonságot.

A nemi átalakító műtétek kérdésével az Emberi Jogok Európai Bírósága számos ügyben foglalkozott.  A Goodwin kontra Egyesült Királyság (2002) ügyben a Bíróság megállapította, hogy „a transzszexualizmus széles körben elismert mint kezelésre szoruló egészségügyi állapot (…) Tekintettel arra, hogy az ilyen műtétek számos, fájdalommal járó kezelésből állnak, illetve, hogy a társadalmi nemi szerep megváltoztatásához az elszántság és meggyőződés nagyon magas szintje szükséges, nem állítható, hogy a nemi átalakulás melletti személyes döntésben az önkényesség  vagy szeszélyesség bármilyen szerepet játszana.” A van Kück kontra Németország (2003) ügyben a Bíróság megállapította, hogy amennyiben az egészségügyi biztosítás (függetlenül attól, hogy állami vagy magánbiztosításról van szó) általában kiterjed az egészségügyileg szükséges beavatkozásokra, akkor ki kell terjednie a nemi átalakító műtétek finanszírozására is. Arra az ellenvetésre, hogy ez túlzottan megterhelné a társadalombiztosítási költségvetést, a Bíróság az L. kontra Litvánia (2007) ügyben válaszolt: a Bíróság érvelése szerint „az érintett személyek alacsony száma miatt a költségvetésre rótt teher nem tekinthető számottevőnek.”

A transzszexuális személyek testi és lelki egészséghez fűződő jogának gyakorlását azonban nem csak a társadalombiztosítási támogatás hiánya, hanem a nemi átalakulás egészségügyi és jogi folyamatának teljes szabályozatlansága is nehezíti. Míg Európa legtöbb országában a nemi átalakulás folyamatát külön törvény vagy rendelet szabályozza, Magyarországon mindössze az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet fél mondata (32. § (2) Az adatok változása esetén anyakönyvezni kell: (…) a gyermek nemének megváltozását) utal a nemváltás lehetőségére, ugyanakkor az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium adatai szerint évente 10-20 a nem megváltoztatására irányuló kérelmet hagynak jóvá. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi  Minisztérium tisztségviselője már 2003-ban utalt rá, hogy a közeljövőben jogszabály készül a nemváltás folyamatáról, ilyen jogszabály azonban azóta sem került elfogadásra. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a transzszexualizmus diagnosztizálására és kezelésére vonatkozó orvosi protokollok is teljesen hiányoznak. Összességében tehát megállapítható, hogy a transzszexuális emberek kezelésének sem anyagi, sem intézményi feltételei nem állnak rendelkezésre.

Mindezek alapján javasoljuk:

az egészségbiztosítási törvény módosítása révén a jogalkotó teremtse meg a nemi átalakításhoz szükséges orvosi beavatkozások teljes körű társadalombiztosítási finanszírozását;
a  törvénymódosítás parlamenti elfogadásáig a Kormány a térítési díjakról szóló rendelet módosításával jelentősen növelje meg a támogatás mértékét;
az Egészségügyi Minisztérium dolgozzon ki orvosi protokollt a transzszexuális személyek egészségügyi ellátásáról;
készüljön jogszabály a nemváltás folyamatához kapcsolódó jogi kérdések rendezésére;
a szakmai protokollok és jogszabályok kidolgozására az érintettek civil szervezeteinek bevonásával kerüljön sor.
Budapest, 2009. március 31.

Mocsonaki László, ügyvivő s.k.
Háttér Társaság a Melegekért

Ajánlott oldal: transvanilla.hu - információk a transzneműségről

 

 

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook