péntek márc. 29

Elhunyt Sava Perovic

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
gyasz1947 - 2010

63 éves korában hosszan tartó súlyos betegség után április 4-én délután Dr. Sava Perovic Belgrádban elhunyt - adta tudtunkra Richard RothHaas a professzor koordinátora. Folyamatban lévő interjúnk már nem készülhetett el vele.


sava perovicDr. Perovic urológusprofesszor 1947 február 21-én született  Belgrádban és most is ott élt. A helyi egyetem gyermekklinikájának urológiai klinikáját vezette. A genitális sebészet terén végzett úttörő munkájával hídat épített az urológiai és plasztikai sebészet között tátongó űr fölött, ennek köszönhetően lett széles körben elismert és napjaink egyik legnagyobb urológusa.

 

1973 óta dolgozott orvosként, 1978-ban lett sebész és 1980-ban urológus, 1991 óta pedig a sebészet és az urológia professzora is. Gyakran hívták a világ minden részén előadásokat illetve bemutató műtéteket tartani. 17 nagy presztízsértékű szervezet, akadémia illetve társaság.

A transzszexuális műtétek területén is több évtizede tevékenykedett, a vaginoplasztika, a metoidioplasztika és a phalloplasztika esetében is kiemelkedően jó eredményeket produkált mind esztétikai, mind funkcionális szempontból.

Április 7-én , csütörtökön 14:30-kor helyezik végső nyugalomra a belgrádi Topčider temetőben.

pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook