Kultúrmeleg

Miért éppen meleg?- jó kérdés.

Halálom napjáig sem fogom tudni megválaszolni, de ez így van rendjén. Szeretem a kislány, csaj, asszony jelzőt használni magamra, ettől függetlenül áldom az eget, hogy férfinak születtem. Mentesülve minden ügyes bajos problémától, de mégis megegyezünk női társaimmal. Míg valaki a focit, az aranyhalat, a puncit szereti, mi vígan elvagyunk egy kedves szóval, dicsérettel, pillantással csak férfitól származzon és teljes a lelki béke. Vannak bizonyos pontok, mikor elegünk lesz. Ilyenkor segít a bor, csoki, egy jó könyv, a lényeg, hogy férfiakkal teli legyen. Ők a gyógyír nekünk.

Nem mindig volt így. Kicsi gyermekként sosem találtam a helyemet, mindig másra vágytam, de nem tudtam mi az. A többi sráctól eltérően én nem akartam pilóta, autóversenyző lenni, sokkal inkább vonzott az énekesi, színpadi világ.

Emlékszem Madonna vagy Britney akartam lenni. Ám örökké változtattam személyemet. Én voltam a fiú, aki egyik nap Miss Universe, a másik nap meg már Brad Pitt akart lenni. 8 éves ifjoncként Avril Lavinge-ot nyomattam, 10 évesen már t.A.T.u fanatikus voltam. Rájöttem. Végig biszexuális voltam. Imádtam a lányos oldalt, de a pasis is vonzott. Jó, kocsit nem szereltem soha, de bicajozni a srácokkal, versenyt úszni a kemény fiúkkal imádtam. Meg tudtam volna veszni, mikor odafigyeltek, foglalkoztak velem. Én voltam a középpont, amit semmiért sem adtam volna el. Mindkét nemtől kaptam a jó visszajelzéseket, de mégiscsak kikötöttem a nők titokzatos szigetén. Kisiskolás koromtól kezdve a leányzók töltötték be baráti körömet. Mindent együtt csináltunk, soha nem feledem, az volt a legrosszabb érzés, hogy nem mehettem velük ugyanabba az illemhelységbe, hiszen fiú vagyok. Sosem futott végig az agyamon, hogy lányként kellene léteznem, de néha gyötört a tudat, hogy mennyivel könnyebb lehetne az életem. Nem lettem volna beosztva a fiúkhoz a focicsapatba, nem kellett volna végig szenvednem a „fecske über gáz, hordj boxert nyomi gyerek” című divathullámot, de ettől függetlenül örülök, hogy pasi vagyok. 14 éves lehettem, mikor kimondtam magamnak, hogy engem csakis férfiak érdekelnek. Randiztam, jártam lányokkal, de bántott a tudat, hogy bántom őket azzal, hogy nem tudok viszontszeretni. Menekültem előlük, de hamar túltettem magamat ezen kihágásokon.

A coming out-om is eléggé regénybeillően sikeredett. Édesanya kíváncsi, mert a gyerek szorong, hát nézzünk szét a dolgai között. Egy jó kis szaftos napló tele fájdalmas napok, hetek, hónapok szenvedéseivel, plusz a homoszexualitásom részletes kivesézése. Salute mamma!- ennyit tudok erre mondani. Lecsengett. Tabu téma mindmáig.

Meg kell mondjam, hogy hidegen hagy a vélemény, nyugodtan ostorozzanak meg, hogy önző vagyok, de ez az én igazságom. Ha hallgatnék anyámra akkor a nap eltelne imádkozással, üldögéléssel a hideg templomban. Köszönöm, de nem kérek ebből. Ha valóban van Isten, tudom, hogy szeret és megóv. Ezt az utat kaptam, feladatom, hogy úgy alakítsam, hogy az énnekem és a családomnak is boldogságot hozzon. Férfit nézek, férfiról fantáziálok, férfival hálok, ez az én sorsom, akkor büszkén vállalom.

Nem az a lényeg, hogy kit szeretsz, hanem hogy hogyan. Isten a nemi szerveket csak kiegészítőnek teremtette.

Kis-Benedek Bálint