Ardens

Drága én!

Az időutazást alapvetően paradoxonnak tartod. Végigolvasva levelem mégis meg fogsz bizonyosodni, hogy valamilyen csoda folytán a jövőből szól hozzád leendő önmagad. Senki más nem ismer ennyire, és bár magaddal szemben vagy a legkegyetlenebb, elvárásosokkal terhes maximalista, mégis ki merem mondani: senki más nem szerethet ennyire. – Magadban bízz, magadban higgy mindenek előtt!

Hiszel nagy titokban sok mindenben a cinikus keménység védőálcája mögött. A művészet erejében, a barátságban, az igaz szerelemben… Csak éppen önmagadban nem hiszel.

Szeretetre, elfogadásra vágysz minden áron, és azt gondolod, a megfelelési kényszer majd hozzá juttat. Ha úgy viselkedsz, ahogy elvárják, ha csak azt engeded meg magadnak, amit normálisnak sugalmaz a társadalom és a körülötted élők. Nem érted még, hogy ez rossz út, ettől senki nem fog szeretni. Nem téged fog szeretni. Hogy vágyhatsz elfogadásra, ha te sem vagy képes megtenni magaddal?

A végén fuldokolni fogsz a magadra aggatott jelmezek alatt, és ugyanúgy magányos és elégedetlen leszel. Vedd le az arcodról a porcelánbaba maszkját, mielőtt rajtad törik össze, és megsebez!

Bár talán kell neked ez a seb ahhoz, hogy fellázadj. Kell a nyomás ahhoz, hogy mélyen magadba nézve meglásd és használd az erődet. Ilyen makacs voltál mindig is, az is maradsz. De majd meglátod, hogy később ez a hibád lesz legnagyobb erősséged. Tudsz most makacsul igyekezni, hogy megfelelj a párodnak, összeszorított foggal győzködni magad, hogy még élvezed is. Hordod a nőcis ruhákat, az öt centis tűsarkút, mert a párodnak ez tetszik, bár rühelled, hogy nem tudsz benne szabadon mozogni. Próbálod elhitetni magaddal, hogy ami a többség szerint szép, az feltétlenül helyes is. De igazából gyűlölöd, hogy habos süteménynek érzed magad a kirakat mögött. Nem szeretnél sem mintabarátnő, sem mintaháziasszony lenni.

Mégis képes vagy mindezt és még sokkal többet is évekig elkövetni magad ellen nagy kitartással, mert makacs vagy. És ezerszer inkább képes leszel elkövetni mindent önmagadért! Mindaz, amit most annyira igyekszel elfojtani, éppen az lesz, amiért szeretni fognak. Ettől és így vagy egyszeri, megismételhetetlen, egyedi és erős. Teljes.

Ne töprengj annyit később, hogy normális vagy-e, ahogy valaki majd gunyorosan megjegyzi: azt se tudod, fiú, vagy lány. Mindkettő, ha erre vagy kíváncsi. Genderqueer vagy, egyszerre férfi és nő. Mivel erről az identitástudatról soha nem hallottál, azt hiszed majd, hogy egyedül vagy, és még a „mások” közül is kilógsz. De ez nem igaz, sok sorstárasad van, és minden, amit érzel helyénvaló, még ha furcsának is tűnik. De felesleges is fölcímkézni magad, hogy igazold a normálisságodat. Te magad vagy önmagad igazolása.

Dobd a tűsarkút a kukába, és csapd kacéran a fejedbe azt a férfikalapot! Meglátod, pimasz magabiztosságod legnagyobb vonzerőd lesz. Aki pedig rosszallóan néz rád, annak nevess csak a szemébe!

Hordj, amit szeretnél, szimatszatyrot, láncos csizmát bőrnadrággal, vagy szoknyával akár. Viselkedj, ahogy szeretnél, írj, amiről szeretnél, és hagyd ott azokat, akik nemet mondanak! Szeress úgy, ahogyan tetszik! Férfit férfiként vagy nőkén, nőt nőként vagy férfiként – mindegy. De szeress mindig bátran! A legnagyobb bűn, amit elkövethetsz: a korlátozás.

Majd megtanulod elfogadni mindkét oldalról származó gondolataidat és vágyaidat, akár párhuzamosan is. Sőt, többet mondok: örömmel tölt majd el, hogy képes vagy rá, és kamatoztatni fogod mindabban, amit élvezettel teszel. Művészetben, barátságban, szerelemben.

Ami te vagy, amiben hiszel.

A boldogság nem külső körülményektől függő érzés, hanem tudatállapot, aminek egyetlen feltétele: légy hű önmagadhoz! Csókol téged: én.