AIDS-világkörkép - 2013

Nyomtatás

Hírek - HIV/AIDS

AIDS HIV/AIDS

Az összeállításban a HIV-fertőzöttek; az új HIV-fertőzöttek és a halálos áldozatok valamint a HIV-fertőzöttek régiónként láthatóak. (Halálos áldozatok, 2001-2013)

Az AIDS (angolul Acquired Immuno Deficiency Syndrome) jelentése szerzett immunhiányos tünetegyüttes, melyet a HIV-vírus idéz elő – azaz, az emberi immunhiány vírusa.

A vírus szexuális kapcsolat, vér útján (pl.: közös tűvel történő intravénás szerhasználat során), vagy fertőzött anyáról gyermekére terjedhet. (Magyarországon 1986 óta minden vért és vérkészítményt HIV antitestekre is tesztelnek, így vértranszfúzió és vérkomponensek révén a fertőződés esélye minimális.)

Ha a HIV-vírusok bejutnak a szervezetünkbe, megtámadják a sejtjeinket és hozzákapcsolódnak az immunrendszerünk legfontosabb részéhez, amely ezek után nem tud megfelelően működni és a szervezetünk már nem képes védekezni más fertőzésekkel szemben. A folyamat végére annyira legyengül az immunrendszerünk, hogy a legegyszerűbb betegségekből sem gyógyulunk meg. Ezt a végső stádiumot nevezik szerzett immunhiányos szindrómának, közismertebb nevén ez az AIDS.

aids világkörkép

Ma már igen nagy hatékonyságú gyógyszerek léteznek, amelyekkel a vírus szaporodása jelentős mértékben lelassítható. Ezek a gyógyszerek nem gyógyítják meg a HIV-fertőzést, de nagy mértékben lelassítják az immunrendszer pusztulását. A HIV-fertőzés ilyen módon kezelhető krónikus fertőzés. A jelenlegi gyógyszerkombinációkkal – fegyelmezett szedés mellett – számottevően meg lehet hosszabbítani a fertőzöttek életét.

A szokásos társadalmi, rokoni, baráti érintkezés nem jelent fertőződési kockázatot. Tehát a fertőzöttel vagy akár AIDS-beteggel együtt történő közlekedés, a vele való kézfogás, a közös evőeszköz-, fürdőszoba-, WC-használat, valamint a harapással nem járó gyengéd csók, a tüsszentés, köhögés, az uszoda, a vérszívó rovarok és az élelmiszerek önmagukban veszélytelenek. A vírus a szabad levegőn pár perc alatt elpusztul, de – az esetleges vérzések miatt – kerülni kell a közös fogkefe vagy borotva használatát.

A vírus terjedése akkor történhet meg, ha nyálkahártyára illetve seben keresztül a véráramba kerül a fertőzött személy vére, anyateje, hüvelyváladéka, ondója (esetleg előváladéka) vagy könnye. Csókkal a HIV azért nem terjed (bár a szájban mindig vannak apró sérülések), mert a nyálban a vírus mennyisége elenyésző. Természetesen fertőzés előfordulhat, ha a csók során a szájban vér van.

A társadalom fejlettségének egyik fokmérője, hogyan viselkedik a segítségre, gyógyításra szoruló állampolgáraival. A társadalmi közgondolkodás fejlesztésében még nagy feladat áll előttünk: sok esetben még ma is megbélyegzik a fertőzötteket. Mindenki számára világossá kell tennünk: az AIDS nem valamiféle büntetés, hanem súlyos egészségügyi kockázatot jelentő fertőzés. Csakis felelősen gondolkodó állampolgárok esetén bízhatunk abban, hogy a jövőben ne kelljen még nagyobb, társadalmi méretű problémák elé néznünk, ne kelljen egyetlen társunkat sem elveszítenünk e betegség miatt. Figyelemre és összefogásra, partnerségre és nyitottságra, a szembenézés és az őszinteség bátorságára van szükségünk.

pinkvanilla.hu
kép: MTI

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark