2015. november 08. vasárnap, 12:06
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Csaknem 400 művön, festményeken, grafikákon, installációkon, objekteken, személyes tárgyakon keresztül, mintegy 1500 négyzetméteren idézi meg El Kazovszkij életművét és személyiségét a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) A túlélő árnyéka címmel csütörtökön megnyílt kiállítása.

Magyar Nemzeti Galéria (MNG)

El Kazovszkij a 20. század utolsó évtizedeinek és az ezredforduló korának egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművésze volt: sokrétű, mély tartalmú és eleven alkotásokból álló életművet hagyott hátra a képzőművészettől az előadóművészeten át a költészetig - méltatta a kiállítás megnyitóján a 2008-ban elhunyt alkotót az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, köszönetet mondva az életművet gondozó El Kazovszkij Alapítványnak is.

Google bookmarkTwitterFacebook
 
2015. október 21. szerda, 10:50
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

A Labrisz Leszbikus Egyesület 2005 óta megrendezett őszi fesztiváljának célja, hogy kreatív alkotások bemutatásán keresztül támogassa a nők önkifejezését, teret adjon a leszbikus és feminista kultúra és közéleti gondolatok számára.

lift fesztivál 2015

A fesztivált kizárólag önkéntesekkel, nagyrészt a közönség adományaiból, illetve pro bono szolgáltatásokat felajánló szakemberekkel együttműködve szervezik. Az idei fesztivált 95 adományozó mintegy 777 ezer forinttal támogatta.Tíz éve LIFTezünk, egyre többen, egyre táguló LIFT-ben, amibe mindannyian beférünk – nem csak nők, nem csak leszbikusok, nem csak fiatalok. Mindannyian, akiket érdekel a női alkotók, gondolkodók munkája, akik élvezik és támogatják a női tereket.

Google bookmarkTwitterFacebook
2015. január 22. csütörtök, 17:40
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
meleg jogok ausztria

Az osztrák törvényhozás szerdán döntött a humán reprodukcióról szóló törvénymódosításról, amely heves vitát váltott ki a parlamentben. A törvény lehetővé teszi a leszbikus pároknak is a mesterséges megtermékenyítést, a petesejt és a hímivarsejt adományozását, és megnyitja az utat a preimplantációs genetikai diagnosztika előtt, amely a különböző genetikai rendellenességet segít kiszűrni a méhbe való beültetés előtt.

Google bookmarkTwitterFacebook
2015. január 21. szerda, 22:27
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
alan turing alan turing

A várakozások szerint legalább egymillió dollárért (272 millió forint) cserél gazdát Alan Turing második világháborús brit kódfejtő kézirata a Bonhams áprilisi aukcióján New Yorkban. A különleges dokumentum 1942-ből származik, abból az időből, mikor Turing a nácik híres, a németek által megfejthetetlennek hitt Enigma-kódjának feltörésén dolgozott a Londontól északra fekvő Bletchley Parkban.

Google bookmarkTwitterFacebook
2015. január 20. kedd, 16:13
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
LMBTházasság

Az amerikai legfelsőbb bíróság pénteken úgy határozott, hogy napirendre tűzi annak a kérdésnek a tárgyalását, hogy a szövetségi tagállamok megtilthatják-e az azonos neműek házasságát. Az Egyesült Államok legmagasabb szintű bírói testülete várhatóan június végén mondja ki a verdiktet a meleg és leszbikus párok egybekelésére Michigan, Kentucky, Ohio és Tennessee államban vonatkozó tilalom ügyében.

Google bookmarkTwitterFacebook
2015. január 17. szombat, 18:41
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
meleg jogok ausztria

Az osztrák alkotmánybíróság szerdai határozatának értelmében visszavonták az örökbefogadás tilalmát azonos nemű párok esetében. Eszerint mostantól nem vérszerinti gyermek közös örökbefogadására is lesz lehetőség. Azonos nemű párok eddig csak vérszerinti gyermeket fogadhattak örökbe. A határozatot Gerhart Holzinger, az alkotmánybíróság elnöke azzal indokolta, hogy a kizárólag szexuális irányultság alapján meghatározott szabályozás megléte indokolatlan volt. A mostani döntés alapjául az Emberi Jogok Európai Egyezményének, a magánélet és családi élet tiszteletben tartásárról szóló cikkelye szolgált.

Google bookmarkTwitterFacebook
2015. január 12. hétfő, 09:34
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
AIDS HIV/AIDS

Az összeállításban a HIV-fertőzöttek; az új HIV-fertőzöttek és a halálos áldozatok valamint a HIV-fertőzöttek régiónként láthatóak. (Halálos áldozatok, 2001-2013)

Az AIDS (angolul Acquired Immuno Deficiency Syndrome) jelentése szerzett immunhiányos tünetegyüttes, melyet a HIV-vírus idéz elő – azaz, az emberi immunhiány vírusa.

Google bookmarkTwitterFacebook
2015. január 05. hétfő, 19:06
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
budapest pride 2013 budapest pride

Január 13-án, a Der Kreis - “A kör” című filmmel kezdetét veszi a 19. Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál. Két helyszínen, otthonos környzetben közel harminc vetítéssel és öt beszélgetéssel, könyvesbolttal, 17-én szombaton pedig a Fogasházban fergeteges bulival várnak benneteket.

Google bookmarkTwitterFacebook
2014. december 22. hétfő, 18:00
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
sir elton john Elton John

Vasárnap összeházasodott Sir Elton John és a vele több mint két évtizede együtt élő partnere, David Furnish brit-kanadai filmproducer. Márciusban lépett életbe a törvény, ami ezt lehetővé tette. A brit rock 67 esztendős világsztárja és az 52 éves Furnish Windsorban, a brit királyi család legnagyobb kastélyának közvetlen közelében fekvő birtokukon esküdött örök hűséget egymásnak. A rövid hivatalos szertartás után nagy ünnepség kezdődött a brit celebvilág legnagyobbjaival.

Google bookmarkTwitterFacebook

7. oldal / 157

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Támogasd az oldalt

PayPal-on keresztül (bankkártyával is):

Egyéb módok

Bejelentkezés






Elfelejtetted bejelentkezési nevedet?
Regisztrálok

Facebook

Fórum