Másodjára lett az IBM a legmelegbarátabb munkahely

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Üzleti világ

ibmIBM

A számítástechnika területén tevékenykedő IBM-et másodjára választotta meg a brit Stonewall melegjogi szervezet a szigetország legmelegbarátabb munkahelyének. Az IT cég az alapítvány által évente kiadásra kerülő TOP 100 Munkáltatók Listáján érte el ezt az előkelő helyezést. A vállalat a "sokszínűség előtérbe helyezéséért" folytatott tevékenységének köszönheti helyezését. A Stonewall megfogalmazása szerint a cég vállalati politikája az, hogy intenzív tréningeket szerveznek felsővezetőik számára a sokszínűség elfogadásának előmozdítása érdekében.


Az IBM már kivívta egyszer ezt az elismerő címet 2007-ben és ők az első olyan munkáltató cég, aki már másodjára került eme rangos lista első helyére. Az IBM Egyesült Királyságért és Írországért felelős igazgatója, Brendon Riley szerint vállalatuk "rendkívül büszke", hogy elnyerte a díjat. Elmondása szerint: "A legutóbbi díjátadó óta nagyon sokat tettünk azért, hogy átértékeljük és megerősítsük az LMB (leszbikus,meleg,biszexuális) emberek felé vállalati stratégiánkat, melynek szerves részét képezik a sokszínűség elfogadása érdekében tett lépések. Közelebbről tanulmányoztuk az LMB hálózati csoportot - értékközvetítését és életciklusát - hogy biztosak legyünk benne, valóban értékeket közvetít, mind a vállalat, mind a dolgozók felé.
 
Az IBM-nél mi büszkék vagyunk arra, hogy olyan munkakörnyezetet tudunk teremteni, mely egyenlő lehetőségeket és tapasztalatszerzési lehetőséget biztosít mindenki számára. A sokszinűség cégünk alappillére, meghatározója és sikerünk kulcsa - a génjeinkben van."
 
A leghaladóbb szemléletű munkáltató cég a Nottinghamshire-i Healthcare Trust lett. Az egészségügyi szektoron belül ők érték el a legjobb helyezést olyan intézkedésekkel, mint a "színházhoz hasonló szerepjátszás alapú sokszínűségi tréning", vagy az a gesztus, hogy az LMBT Emlékhónapban felvonták a szivárványszínű zászlót.
 
A Hampshire-i Rendőrség már egymás után másodjára lett a közszolgálati szektoron belül az év munkáltatója. Az összesített TOP 100 listán a második helyen végzett az IBM mögött.
 
A Brighton & Hove városi tanácsa, akár 2009-ben, most is harmadik helyezett lett a TOP 100 listán.
 
A könyveléssel foglalkozó Ernst & Young cégnek van a legjobb LMBT munkavállalókat tömörítő hálózati csoportja, az EYGLES.
 
A Stonewall szerint több mint 350 munkáltató cég értékelése zajlott, ami kétszerese a 2006-os részvételnek.
 
Az értékelés sokmindenre kiterjedő szempont-rendszer szerint zajlott, melynek része volt egy több mint 7000 meleg, leszbikus és biszexuális munkavállaló véleményét magába foglaló felmérés is.
 
A leszbikus, meleg és biszexuális dolgozók háromnegyede egyetértett abban, hogy munkahelye vállalati kultúrája elfogadó és figyelmet fordít a leszbikus, meleg és biszexuális emberekre.
 
A TOP 25-be tartozó cégeknél a dolgozók elégedettségi aránya magasabb volt (75 %), összehasonlítva a TOP 100-n kívül dolgozó leszbikus, meleg és biszexuális dolgozók elégedettségi arányával (66 %).
 
Ennek ellenére, a felmérés szerint a biszexuális dolgozók nagyobb valószínűséggel elégedetlenek munkaadóikkal, mint a leszbikus vagy meleg emberek. Nyolcszor nagyobb valószínűséggel titkolják ők el szexuális orientációjukat munkahelyükön.
 
A Stonewall szervezet ügyvezető igazgatója, Ben Summerskill így nyilatkozott: "Mint ahogyan a Stonewall TOP 100 Munkáltatói 2010-ben felmérés is megmutatja, még a gazdasági válság közepette is, a munkáltatók a legtehetségesebb munkaerőket keresik és igyekeznek megtartani szexuális orientációtól teljesen függetlenül."
 
"Részt venni a Stonewall Workplace Equilty Index-ben (az egyenlő bánásmódot elősegítő munkahelyeket tömörítő index) az LMB közösséghez tartozó munkavállalók, vevők és szolgáltatásokat igénybe vevők felé való elkötelezettséget jelent. A Stonewall örömmel konstatálja, hogy a TOP 100 Munkáltató listájára felkerült összes szervezet mindegyike rendkívül sokat tett Anglia munkahelyeinek fejlődése, nyitottabbá tétele érdekében. Örömmel tekintünk a jövőbeni közös munka elé."

pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook