A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség közleménye

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Feminizmus

női ernyőszervezetek nőszervezet

A női ernyőszervezetek közösen üzenik: A nők politikai részvétele demokratikus érték

A parlamentben a nők aránya 9%, Európában a legalacsonyabb. Ezért a 2014-es választásokon induló pártok felé az alábbi ajánlásokat tesszük:

Nyilvánítsák ki egyértelműen, hogy a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét, a nők emberi jogait és ennek keretében a nők részvételét a politikában és a közéletben demokratikus értéknek ismerik el és támogatják. Vezessenek be olyan szabályt a pártjukra nézve, mely biztosítja, hogy a 2014-es országgyűlési választásokra állított országos lista a paritás, a nők és férfiak egyenlő számú képviselete elvét követi, azzal, hogy a nők és férfiak egymást felváltva szerepelnek a pártlistán.

Hozzanak egyéb, a női jelölteket támogató intézkedéseket, például képzések, szemináriumok szervezése, mentorprogramok bevezetése, támogató hálózatok létrehozása, illetve a kampányban a női jelöltek számára megfelelő láthatóság biztosítása által.

Vezessék be a paritást az európai parlamenti választásokra állított listáikra vonatkozóan is.

Pártprogramjukban, illetve a politikai kampány során tett nyilatkozataikban fejtsék ki a nők és férfiak társadalmi egyenlősége elősegítését, a nők emberi jogainak érvényesítését célzó terveiket, melyekben reflektálnak a vonatkozó nemzetközi normák, ajánlások elvárásaira is.

Az ajánlások végrehajtását figyelemmel kísérjük. Erre biztatjuk a választókat is.

Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
Magyar Asszonyok Érdekszövetsége
Magyar Nők Szövetsége

Kiadó: Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook