Elfogadta az Európai Parlament Gurmai Zita jelentését az esélyegyenlőségi irányelvről

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Feminizmus

nők jogai esélyegyenlőség

Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban nagy többséggel - 488 szavazattal 152 ellenében - elfogadta Gurmai Zita szocialista EP-képviselő jelentését az esélyegyenlőségről szóló uniós irányelv felülvizsgálatáról.

A jelentés célja, hogy értékelje a 2004-ben született irányelv végrehajtását és eredményeit, illetve javaslatokat fogalmazzon meg annak későbbi felülvizsgálatához. Az irányelv arról szól, miként kell érvényesíteni a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvét az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében.

Az irányelv felülvizsgálatát különösen időszerűvé tette az Európai Bíróság azon döntése, amely megtiltotta, hogy a biztosítók eltérő biztosítási díjakat határozzanak meg női és férfi ügyfeleiknek - emelte ki közleményében Gurmai Zita. Szerinte a bírósági döntés következményei most még nehezen láthatóak, "de az áremelkedés szinte elkerülhetetlennek tűnik", így az irányelv későbbi felülvizsgálata során ezt a problémát kezelni kell.

Az MSZP-s EP-képviselő - mint hangsúlyozta - bízik abban, hogy az Európai Bizottság konstruktív párbeszédet kezdeményez a biztosítási szakmával a személyre szabott kockázatértékelés során használt statisztikai módszerekről és az árrendszer újragondolásáról.

Gurmai jelentése szerint az esélyegyenlőségi előírásoknak ki kellene terjedniük a médiára és az oktatásra, valamint a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni az állampolgárok tájékoztatására arról, hogy milyen jogaik vannak és – szükség esetén – milyen jogorvoslati lehetőségek állnak nyitva előttük.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook