Putyin és Merkel összekülönbözött a Pussy Riot miatt

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Feminizmus

nők jogai Pussy Riot

Emberi jogi kérdések uralták pénteken a német kancellár és az orosz államfő moszkvai találkozóját; a felek összekülönböztek a Pussy Riot miatt.

Angela Merkel a moszkvai orosz-német fórumon pénteken védelmébe vette a Pussy Riot bebörtönzött tagjait, az orosz államfő válaszul a punkegyüttes néhány évvel ezelőtti zsidóellenes megmozdulására emlékeztette a német kancellárt.

Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy az együttesnek a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott punkima miatt bebörtönzött egyik tagja évekkel ezelőtt "egy akción zsidó bábut tartva azt hirdette, hogy az ilyen emberektől meg kell szabadítani Moszkvát". "Nekünk nem szabad az olyan embereket védenünk, akik zsidóellenesek" - tette hozzá az orosz államfő a Pétervári dialógus elnevezésű fórum moszkvai ülésén.

Putyin a Russia Today angol nyelvű televíziónak szeptemberben adott interjúban tett említést először arról az egyik moszkvai bevásárló központban rendezett akcióról, amelynek során - mint mondta - a Pussy Riot együttes tagjai három bábut akasztottak ki azzal a felirattal, hogy "meg kell szabadítani Moszkvát a zsidóktól, a homoszexuálisoktól és a külföldi vendégmunkásoktól".

Angela Merkel válaszában kételkedett abban, hogy szükséges volt javító-nevelő táborba küldeni a fiatal nőket. A kancellár az orosz-német kormányzati szintű tanácskozáson arra szólított fel, hogy Moszkva ne tekintse a kapcsolatok rombolásának a neki címzett bírálatokat. Hangsúlyozta, hogy Németországban is, mint más országokban, számtalan különböző vélemény létezik, beleértve az ellenzéké is, amelyet a kormány figyelembe vesz.

Az orosz-német fórum szerdán kezdődött és pénteken zárult fórumán és Angela Merkel látogatásán a várakozások szerint nem volt elkerülhető a vita emberi jogi kérdésekről. A két ország vezető politikusainak, tudósainak és üzletembereinek részvételével rendezett tanácskozáson jelen volt a Putyint rendszeresen bíráló Andreas Schockenhoff, a CDU alsóházi frakciójának helyettes vezetője, aki a civil társadalom kérdéseivel foglalkozó munkacsoportban elnökölt.

Schockenhoff egyben a német kancellár orosz-német kapcsolatokért felelős különmegbízottja. A politikus a civil társadalom gúzsba kötése, a jótékonysági szervezetek zaklatása, a tüntetéseket és a szólásszabadságot ellehetetlenítő új törvények és amiatt bírálta Putyint, mert szerinte munkatáborba küldte a Pussy Riot punkegyüttes két tagját.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Támogasd az oldalt

PayPal-on keresztül (bankkártyával is):

Egyéb módok

Bejelentkezés






Elfelejtetted bejelentkezési nevedet?
Regisztrálok

Facebook

Fórum

  • Nincs üzenet