Két könyv is megjelent a Redgrave család történetéről

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Kultúra

Redgrave családRedgrave

Eddig csak kevés könyv látott napvilágot a Redgrave dinasztiáról, amelynek híres-hírhedt tagjai közül is csak páran vállalkoztak önéletrajzírásra: a népes színészcsalád történetéről azonban most két könyv is megjelent, amelyek egyikét Tim Adler brit újságíró, a másikat pedig Donald Spoto amerikai életrajzíró jegyzi.

Spoto szerint a "dinasztia nem megfelelő szó a Redgrave-ekre", Adler viszont már könyvének a címében (The House of Redgrave: The Secret Lives of a Theatrical Dynasty) is elsüti a kifejezést. A The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában megjelent kritika szerzője Adlernek ad igazat, arra hivatkozva, hogy a Redgrave-ek és házastársaik - színészek, producerek, rendezők -, nemzedékeken át meghatározó szereplői voltak a "szakmának", és együttesen több mint 2600 színdarab, film, televíziós produkció és rádióelőadás fűződik a nevükhöz.

A szerzők több más ponton is eltérnek egymástól. Ugyan mindketten terjedelmesen foglalkoznak a világhírű színésznő, Vanessa Redgrave, testvérei, Lynn és Corin, valamint gyermekei Natasha (1963-2009) és Joely életével, ám míg Spoto a család pátriárkája, Sir Michael (1908-1985) köré építi könyvét, addig Adler a sztár egykori férjét, Tony Richardsont (1928-1991) helyezi a középpontba.

Mindkét szerző egyetért abban, hogy a házasságtörés és a homoszexualitás - Adler szavaival élve - "olyan jellemvonások, amelyek beleégtek a Redgrave-ek DNS-ébe". Roy, Michael édesapja nem vetette meg a bigámiát, míg fia szexuális ízlése idővel "egyre hóbortosabbá vált" - előszeretettel viselt például páncélt a meztelen testén -, és az a hollywoodi élcelődés sem volt alaptalan, hogy Richardson csak azért vette feleségül Vanessát, hogy hordhassa a színésznő ruháit.

A The Redgraves: A Family Epic című könyvben Spoto lelkiismeretesen igyekszik számba venni Michael homoszexuális afférjait, azoknak azonban se szeri, se száma. Az amerikai író hosszasan méltatlankodik amiatt, hogy politikai nézeteiért Vanessát gyakorlatilag évekre feketelistázták az Egyesült Államokban, míg Adler jóval kritikusabban szemléli a színésznő képmutatásának olyan megnyilvánulásait, mint a Harrods áruházban fegyveres kísérettel tett látogatások és a gyerekek magániskolába küldése.

Spoto "az emberi jogok élharcosaiként" tekint Vanessára és Corinra, míg a brit újságíró a Munkások Forradalmi Pártjának (WRP) vezetője, Gerry Healy iránti szerencsétlen rajongásukat veszi górcső alá: a testvérek még azután is elszántan védték Healyt, hogy a férfit saját pártja is "kegyetlen és erkölcstelen" emberként jellemezte.

Mindezek fényében nem volt meglepő, hogy diétás könyvének bemutatóján elhangzott beszédében Lynn azt mondta: nagyon sok embernek tartozik köszönettel, de "elsősorban nővérének, Vanessának és bátyjának, Corinnak szeretné megköszönni, hogy ma nem jelentek meg a rendezvényen".

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook