Anja Andersen Romániában edzősködik

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Sport

Anja Andersen Andersen

Váratlanul kirúgták a a BL-ezüstérmes Valcea csapatától Kovács Pétert, helyére pedig a dán legendát, Anja Andersent nevezték ki. Várják a barátnőjét is.

 



„Hosszas elemzés, a klub, a főtámogató és az edző közötti tárgyalás után arra az elhatározásra jutottunk, hogy közös megegyezéssel, baráti úton szerződést bontunk a trénerrel folyó év február 3-i hatállyal. A részleteket a következő napokban tárgyaljuk” – áll a Szűcs Gabriellát is foglalkoztató Oltchim közleményében.

Az utód, Anja Andresen négy hónapra írt alá, kétéves meghosszabbítási lehetőséggel. A dokumentumba belefoglalták, hogy a jövőben akár a román nemzeti válogatottat is irányíthatja. „Boldog vagyok, hogy az Oltchimhez kerültem. Új színt szeretnék vinni a csapat életébe. Nem volt semmiféle félelmem, hogy Kelet-Európába jöjjek, profi vagyok, itt akarok eredményeket felmutatni”.

Anja Andersen jó pár éve foglalkoztatja a dán újságírókat, és nem csak a sportrovatoknál. A sportpálya mellett a mindennapi élete is zajos. Évekig együtt élt Camila Andersennel, volt csapattársával, majd szakításuknak szentelt nagyobb terjedelmet a média. Következett egy újabb szerelem: Mette Melgard, aki adán válogatott beállója, és a románok azt remélik, hogy Mette követi a nálánál 11 évvel idősebb szerelmét Valceába.

Anja Andersen játékosként és edzőként is sok mindent elért: 1997-ben világbajnok, egy évvel korábban olimpiai aranyérmes volt, kétszeres Európa-bajnok. Edzőként a dán Slagelsével háromszor hódította el a Bajnokok Ligáját.

Forrás: Cívishír

 

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook