A heteroszexuális nők negyedének volt már leszbikus kapcsolata, és negyedük gondolja úgy, hogy a nemek között átjárhatóság képlékeny

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Tudomány

Egyre több és több heteroszexuális nő próbálja ki a leszbikus szexet és egyre kevesebben gondolják úgy, hogy a nemek fixen rögzített dolgok, melyek között nincs átjárhatóság.

leszbikus

A legújabb kutatások szerint, a megkérdezett, magukat heteroszexuálisnak valló, 18 és 24 év közötti nők negyede vallotta azt, hogy már volt azonos nemű partnerrel szexuális kapcsolata, és harmaduk mondta azt, hogy vonzódott már a hagyományos nemi kategóriákba be nem sorolható emberhez.

Sőt, a vizsgált csoportban tartozók csupán egyharmada tartja fontosnak a házasságot, mint intézményt, és 45% vállalna partner nélkül is gyereket.

A következő vizsgált korosztályon belül– a 25 és  34 év közöttiek – 10 nőből több, mint egy vallotta be, hogy nem választana rózsaszínű dolgokat a kislányának, és egynegyede van meggyőződve arról, hogy karrierje során a neme hátrányt jelentett.

A korcsoportba tartozó anyák úgy vélekednek, hogy gyermekeiknek "lányos" és "fiús" játékokat egyaránt vásárolnának, és "sztereotípia mentes" meséket olvasnának nekik.

A harmadik csoport – a 35 és 44 év közöttiek– úgy érzik, hogy napjainkban a társadalom már sokkal elfogadóbb a nemek közötti átjárhatóság kérdésében, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Minden ötödik megkérdezett nő vallotta szexuálisan kísérletező típusnak magát – negyedük érezte úgy, hogy merészebb dolgokat is bevállalna – és egynegyedük már vett magának férfiruhákat élete során.

Grazia és Onepoll által végzett kutatás során több, mint kétezer nő véleményét kérdezték a nemekkel és a szexualitással kapcsolatban.

A kiértékelést végző kutatók szerint az eredmények azt mutatják, hogy az olyan negatív tapasztalatok – mint az otthoni vagy a munkahelyi hátrányos megkülönböztetés – vezetett oda, hogy sokan elutasítják a hagyományos értelemben vett nőiesség gondolatát.

A kutatás felfedte, hogy az olyan hírességek,  mint Miley Cyrus aki megosztotta különféle szexuális kalandjait a nagy nyilvánossággal példát mutatnak a fiatal nőknek, hogy bátrabbak és nyitottabbak legyenek az azonos neműek felé a partnerkeresés során.

A nemek közötti árjárhatóság kérdése is sokkal jobban benne van a köztudatban, köszönhetően az olyan közismert transznemű embereknek – mint Caitlyn Jenner és a színésznő, Laverne Cox.

Novemberben, egy hasonló kutatás kiderítette, hogy a legtöbb nő vagy melegnek vagy biszexuálisnak vallja magát, de "semmi esetre sem heterónak".

Tavaly, egy másik kutatás szerint Nagy-Britanniában a fiatalok fele nem 100% heterónak vallja magát.

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Támogasd az oldalt

PayPal-on keresztül (bankkártyával is):

Egyéb módok

Bejelentkezés






Elfelejtetted bejelentkezési nevedet?
Regisztrálok

Fórum

Friss blogok