2014. július 07. hétfő, 15:49
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
katolikus Ferenc Pápa

Isten és az egyház arcát megszentségtelenítő súlyos bűnnek nevezte a papok által elkövetett szexuális visszaélést az áldozatoktól és családjaiktól bocsánatot kérő Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vatikánban hat áldozattal találkozott. A pápa kijelentette: a kiskorúakkal visszaélő papoknak nincsen helyük az egyházban Elődeihez képest sokkal erősebben fogalmazva bocsánatot kért azért, hogy az egyház vezetői hallgattak, amikor az eseteket jelentették az áldozatok.

 
2014. június 29. vasárnap, 16:33
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
poárizs pride párizs pride

Több mint egy évvel azután, hogy Franciaországban megköttetett az első házasság egy azonos nemű pár két tagja között, mintegy tízezren vettek részt szombaton Párizsban a felvonuláson, a gyermekvállalás terén teljes jogegyenlőséget követelve a nem heteroszexuális házasságban élő nők számára. A csaknem száz egyesület szervezésében tartott megmozduláson a szakadó esőben a feldíszített teherautókból álló, karneváli hangulatú menet a Luxembourg-kerttől indulva a belváros utcáin áthaladva érkezett a République térre, ahol mindazonáltal idén jóval kevesebben voltak, mint a korábbi években. 

 

30. oldal / 307

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook