2014. december 17. szerda, 09:49
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
emberi jogi biztos ET

A médiaszabályozás további módosítását javasolja, az előítéletesség terjedésére figyelmeztet és a menekültstátusért folyamodók helyzetének javítását szorgalmazza Niels Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa kedden közzétett, Magyarországról szóló jelentésében. A sajtószabadság, az előítéletesség és hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem, valamint a menekültek magyarországi helyzetét vizsgáló jelentés a biztos július eleji látogatását követően készült. Látogatása során Muiznieks kormányzati tisztségviselőkkel, valamint nem kormányzati szervezetek, országos és nemzetközi szervezetek képviselőivel folytatott megbeszéléseket.

 
2014. november 10. hétfő, 21:48
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
orosz zászló orosz tv

A nyugati államoknak "a társadalmi értékek átkódolására való törekvését" ostorozta az orosz állami televízió befolyásos műsorvezetője, miközben Magyarországot az "ellenállás" példájaként mutatta be.

Dmitrij Kiszeljov, az orosz Állami Televízió-és Rádiótársaság (VGTRK) alelnöke, egyben az Oroszország Ma nevű állami médiavállalat vezérigazgatója a Rosszija 24 állami hírtelevízióban vasárnap késő este sugárzott heti magazinműsorban bírálta a lett külügyminisztert, amiért bejelentette, hogy meleg, noha ezt megtarthatta volna magának, s elítélte, hogy Ban ki Mun ENSZ-főtitkár a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztivál győztesével, az osztrák Conchita Wurst transzvesztita énekessel találkozott.

 

21. oldal / 307

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook