A kis afrikai állam törvénytelennek minősíti a melegeket

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

meleg afrikaBurundi, a kis közép-afrikai köztársaság törvényhozásának Alsóháza elfogadta azt a törvényt, mely bűncselekménynek minősíti a homoszexualitást. A törvényjavaslat, melyet először Burundi szenátusának kell elfogadnia, része az ország jogi rendszerét teljesen átalakító reformoknak, mely elsőként törölte el a halálbüntetést és alkotott törvényt a népirtás ellen.

Az új törvény védi a gyermekeket és nőket az erőszak minden formájával szemben - különös tekintettel a szexuális bántalmazásra.

Burundi lassan próbálja meg összeszedni magát az 1993-as, több, mint 300.000 áldozatot követelő polgárháborút követően. A népírtással szembeni óvintézkedések és a halálbüntetés eltörlése a gyógyulási folyamat részei, de az egyre növekvő számú radikális gondolkodású tábor az ország nagyon sok problémájáért a melegeket okolja.
 
A tárgyalások eredményeként létrejött békemegállapodás, melynek megkötésében számos afrikai köztársaság segítkezett, vezetett a sok pártból összetevődő kormány létrejöttéhez.
 
A törvényjavaslat Pierre Nkurunziza Elnök támogatását élvezi. Míg az Alsóház majdnem minden törvényalkotója támogatta a törvényjavaslatot, addig számosan felléptek a homoszexualitás bűncselekménnyé nyilvánítása ellen.
 
Catherine Mabobori, parlamenti képviselő szerint ez az intézkedés elhomályosítja a törvényjavaslat többi részének fennkölt szellemét.
 
"Sajnos, ezek a büntetőjogi lépések visszalépést jelentenek, mert mostantól kezdve bűncselekménynek minősítik a homoszexualitást, pedig eddig elfogadott dolog volt,"- mondta Mabobori, aki nem vett részt a törvényjavaslat megszavazásában.
 
A törvényjavaslat szerint, mindenki, akit a homoszexualitás vádjával illetnek, két év börtönbüntetésre ítélhető.
 
"Bebörtönözni az embereket csupán amiatt, hogy azt szeretik akit, megsérti az alapvető emberi jogokat, melynek célja, hogy biztosítsa a másik elfogadását és tiszteletét,"- mondta Paula Ettelbrick, a Nemzetközi Meleg és Leszbikus Emberi Jogok Bizottságának megbízott igazgatója.
 
"Ez sokkal kevésbé a szexualitásról, mint inkább a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű emberek egyre növekvő számú közösségének elutasításáról szól és arról, hogy úgy bánnak velük, mint a mocsokkal. Ezek a törvények azért jöttek létre, hogy elhallgattassák és terrorizálják közösségünk tagjait és ezt meg kell állítani,"-mondta Ettelbrick egy nyilatkozatban.
 
Az afrikai államok kétharmada szigorúan bünteti a mindkét fél akaratával létrejött, azonos neműek közötti kapcsolatot. Jelenleg, sok ország, köztük Nigéria és Uganda is azzal fenyegetőzik, hogy megszigorítja a homoszexualitás elleni törvényt.
 
Az új büntetőjogi kódex Zimbabwe-ben kibővíti a szodomia meghatározását az alábbiak szerint "minden olyan fizikai aktust magába foglaló cselekedet, ...melyet bármely értelmes ember nem helyénvalónak minősíthet."
 
Az Egyesült Nemzetek Szervezete elítéli a homoszexualitást bűncselekménynek minősítő törvényeket, mivel azok megsértik az egyenlőséghez és a magányélethez való jogot és felszólították azokat az országokat, ahol az ilyen törvények még érvényben vannak, hogy vizsgálják felül döntésüket. Az Emberi Jogok Afrikai Bizottságának tagjai elítélik a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek bebörtönzését és az őket érő fizikai támadásokat.

pinkvanilla.hu
Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook