Várat magára a család újrafogalmazására vonatkozó népszavazás Romániában

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

Alkotmányellenesnek bizonyult Romániában a népszavazási törvény módosítása. Elbukta a normakontrollt Romániában az alkotmánymódosító népszavazások megszervezéséről szeptember elején elfogadott törvénymódosítás, így feltehetően meghiúsul a bukaresti szociálliberális kormánykoalíció azon szándéka, hogy még a tél beállta előtt módosítsák a román alkotmányban a család meghatározását.

mcsalád

Az alkotmánybíróság keddi ülésén adott helyt 38 jobbközép ellenzéki törvényhozó néhány alkotmányossági kifogásának, megállapítva, hogy a népszavazások megszervezését szabályozó, kihirdetésre váró törvénytervezet több cikkelye sérti az alaptörvényt.

A taláros testület egyebek között azt kifogásolta, hogy a jogalkotó a kormányra bízta volna az alkotmánymódosító népszavazás dátumának meghatározását, ami az alaptörvény szerint a parlament hatásköre. Az alkotmánybíróság azzal sem értett eget, hogy az alkotmánymódosító törvény előzetes normakontrolljára a korábbi öt helyett csak három napja maradjon.

Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a törvény szeptemberi elfogadása után kifejezte reményét, hogy "senki sem fogja alkotmányos óvással hátráltatni a törvény hatályba lépését, és Klaus Iohannis államfő sem küldi azt vissza megfontolásra a parlamentnek, hogy még a tél beállta előtt a románok "maguk dönthessenek arról", milyen meghatározással szerepeljen a család fogalma az ország alaptörvényében.

A Koalíció a családért nevű ernyőszervezet - a szükséges félmillió helyett - több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez, amelyben azt javasolja, hogy az alkotmány "egy férfi és egy nő" önkéntes házasságaként határozza meg a családot, a hatályos alaptörvényben szereplő "házastársak" kifejezés helyett. Az azonos neműek házasságának későbbi legalizálását ellehetetlenítő alkotmánymódosító törvénytervezet túljutott a képviselőházon, jelenleg a szenátus elfogadására vár, de hatályba lépéséhez érvényes és eredményes népszavazásra is szükség van.

Egyes civil szervezetek és ellenzéki médiumok azzal vádolják a PSD-t, hogy politikusai korrupciós botrányairól, a kormány gazdaságpolitikai "kapkodásáról" próbálja elterelni a figyelmet egy "álproblémával", a család meghatározásának módosítására szorítkozó alkotmánymódosítás pedig szerintük visszalépést jelentene az emberi jogok romániai érvényesítésének terén.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Támogasd az oldalt

PayPal-on keresztül (bankkártyával is):

Egyéb módok

Bejelentkezés






Elfelejtetted bejelentkezési nevedet?
Regisztrálok

Facebook

Fórum