A Pride-ot és a transzneműek felvonulását is betiltották Isztambulban

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

A török hatóságok pénteken biztonsági okokra hivatkozva betiltották a júniusi isztambuli transzneműeket támogató felvonulást és a Pride-ot, miután egy szélsőséges csoport azzal fenyegetőzött, hogy mindent elkövet a két rendezvény megakadályozásáért.

Isztambul Pride

Isztambul belvárosában most vasárnapra terveztek egy menetet a transzneműek támogatására, míg az idei Pride-ot egy héttel későbbre, június 26-ára hirdették meg.

A városi kormányzó hivatala közleményében a közbiztonság miatti aggodalmakra hivatkozva tiltotta be a felvonulásokat. A szervezők válaszul közölték, hogy jogi úton megtámadják a szerintük alkotmányellenes döntést. Az Evrensel című török lap aktivistákat idézett, akik a tiltás ellenére is fel akarnak vonulni.

Isztambulban szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben az elmúlt hónapok pokolgépes merényletei miatt. Ráadásul az egyik ultranacionalista ifjúsági csoport azzal fenyegetett, hogy meg fogja akadályozni a felvonulásokat.

Eltérően más muszlim államoktól Törökországban nem bűncselekmény a homoszexualitás, ugyanakkor a másság iránti előítéletek széles körben elterjedtek. Az isztambuli Pride 14 éves múltra tekint vissza, de tavaly már egyszer betiltották azzal az indokkal, hogy a muszlim böjti hónap, a ramadán idejére esett. Ennek ellenére is ezrek vonultak akkor utcára, a rendőrség pedig vízágyukat és könnygázt vetett be a békés tiltakozók ellen.

Az idén tervezett felvonulások is a ramadán idejére esnek.

Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa tavaly megdöbbenésének adott hangot a felvonulók elleni brutális fellépés miatt.

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Támogasd az oldalt

PayPal-on keresztül (bankkártyával is):

Egyéb módok

Bejelentkezés






Elfelejtetted bejelentkezési nevedet?
Regisztrálok

Facebook

Fórum