Human Rights Watch világjelentés 2016

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

A terrortámadásoktól és a menekültek jelentette potenciális veszélytől tartó kormányok kontraproduktív lépéseket vezettek be tavaly a biztonság nevében - állapította meg szerdán Isztambulban nyilvánosságra hozott világjelentésében a Human Rights Watch (HRW) elnevezésű emberi jogvédő szervezet.

human rights watch jelentés 2016

 

Kenneth Roth, a HRW ügyvezető igazgatója rámutatott, hogy miközben a haláltól és az éhezéstől való félelem 2015-ben milliókat késztetett arra, hogy elhagyják Szíriát és a többi konfliktusövezetet, addig az attól való félelem, hogy "mit is jelentene a menedékkérők beáramlása, különösen Európában, sok kormányt arra késztetett, hogy megpróbálja bezárni a kaput".

Roth elmarasztalta Európát és az Egyesült Államokat azért, mert - különösen a novemberi párizsi támadások nyomán - megengedték, hogy a terrorizmustól való félelem "a kirívó iszlámfóbiának és a menekültek szégyentelen démonizálásának" megerősödéséhez vezessen, ami éppen azokat a közösségeket idegeníti el, amelyek segítséget nyújthatnának a terrorellenes erőfeszítésekben.

A HRW igazgatója szerint az iszlámfóbia a legkevésbé kívánatos eszköz a terrorelhárítás szempontjából.

Az emberi jogvédő szervezet azért Isztambulban tette közzé világjelentését, mert Törökország 2,2 millió szíriai menekültet fogadott be és egyben az Európába tartó migránsok fő kiindulópontja is. Roth óvta a török kormányt - amelynek az EU több milliárd eurós támogatást ígért a migránsok továbbvándorlásának megakadályozása fejében - attól, hogy visszafordítsa Szíriába a menekülteket vagy hogy részese legyen az EU azon erőfeszítésének, hogy "megtagadja az alapvető jogokat az üldöztetés elől menekülőktől".

Az igazgató szerint az az egymillió menedékkérő, aki 2015-ben a tengeren átkelve érkezett Európába, mindössze 0,2 százalékát jelentené az EU lakosságának, ha az uniós tagállamok megállapodnának a letelepítendők szétosztásában. Roth úgy vélekedett, hogy ha menekülők biztonságban és rendezetten érkezhetnének Európába, akkor csökkenne a tengerbe veszők száma és egyúttal könnyebbé válna a bevándorlási illetékesek dolga a biztonsági kockázatok kiszűrésében.

A jelentés szerint az amerikai és az európai politikai döntéshozók a terrorfenyegetést lehetőségként használják fel a bűnüldöző szervek hatásköreinek kibővítésére, beleértve a tömeges megfigyelést.

A 659 oldalas, 90 országra kiterjedő jelentés szerint - amely az uniós országok politikáját egyenként nem tárgyalja - megállapította, hogy Oroszország és Kína évtizedek óta nem látott keménységgel sújtott le a civil társadalomra. A HRW hasonló tendenciát mutatott ki Törökország, Kenya, Szudán, Dél-Afrika és Izrael esetében.

A szervezet ugyanakkor elismeréssel emelte ki, hogy Írországban, Mexikóban és az Egyesült Államokban tavaly engedélyezték az azonos nemű párok házasságát, Mozambikban pedig 2015 óta nem kezelik bűncselekményként a homoszexualitást.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook