Mintegy húszezren vettek részt a Prága Pride-on

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

Prága PridePrága Pride

Mintegy húszezren vettek részt szombat délután Prágában a felvonuláson, amely a cseh fővárosban most záruló LMBT emberek hetének - a Prague Pride 2014-nek - a csúcspontja volt. A melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek és a másságot támogatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, ahonnan színes menetben a Letná parkba vonultak, ahol vasárnap reggelig zenei koncertek voltak.

A néhány órás menetet karneváli hangulat, színes, kosztümös öltözetek, sok zene, tánc, több tucatnyi szivárványos zászló jellemezte. A menet elején Vlagyimir Putyin orosz államfő karikatúráját vitték, annak kifejezésére, hogy támogatják az oroszországi LMBT közöség küzdelmét jogaikért.

 

Rendőrségi becslés szerint a felvonuláson mintegy 15 ezren vettek részt, míg a szervezők azt állítják, hogy a résztvevők legalább 20 ezren voltak. Prága belvárosában a felvonulás miatt több mint három órán át korlátozták a közlekedést.

Prága pride 2014
Foto: Lukáš Bíba - Prague Pride 2014

A felvonulás kezdete előtt a Vencel téren néhány tucatnyi fiatal kereszténydemokrata és konzervatív tüntetett a rendezvény ellen. A rendőrség nyolc embert őrizetbe vett, mert a hatóságok szerint a felvonulás megzavarására készültek. Nagyobb rendzavarás ugyanakkor késő délutánig nem történt.

A Prague Pride fesztivált az idén immár negyedik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. A rendezvény felett - annak történetében első ízben - Jirí Dienstbier cseh emberi jogi miniszter vállalt védnökséget. A fesztivál rendezvényei az idén elsősorban a kelet-európai LMBT emberek jogainak megsértésére kívánták felhívni a figyelmet.

A Prague Pride fesztivál rendezvényein a héten több mint 65 ezer ember vett részt. A résztvevők majdnem fele külföldről érkezett Prágába.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook