A The Jerusalem Post a holokauszttal kapcsolatos magyar állásfoglalásokról

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

holokausztholokauszt

Magyarország az ENSZ-ben bocsánatot kért a holokausztban játszott szerepéért - közölte az izraeli angol nyelvű lap, a The Jerusalem Post honlapja. „Az akkori magyar állam intézményei felelősek voltak a holokausztért” - idézte a lap Kőrösi Csaba magyar ENSZ-nagykövet New York-i közlését. A The Jerusalem Post szerint mindez néhány nappal azután történt, hogy az ország zsidó közössége „holokauszt-revizionizmussal” vádolta meg a kormányt.

A nagykövet a magyar zsidók deportálásának hetvenedik évfordulójára rendezett megemlékezésen  diplomatától szokatlan, érzelmes szavakkal a magyar állam őszinte bocsánatkérését közvetítette az elkövetett bűnökért, és elismerte az állam vétkességét mind bűnrészességben, mind a bűnözők segítésében - írja a The Jerusalem Post.

Az újság honlapja ezt követően hosszan ismerteti a kormány és a Mazsihisz vitáját olyan események kapcsán, amelyek a magyar zsidó szervezet szerint csökkenteni próbálják a magyar honfitársak zsidók elleni népirtásban játszott szerepét.

A The Jerusalem Post szerint a zsidó közösséget felháborította Magyarország német megszállásának tervbe vett emlékműve is, amelynek „az áldozatok emlékére” szóló felirata nem tesz egyértelmű utalást a zsidó közösségre és a nácik egykori szövetségesét mentesíti a felelősség alól.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke Orbán Viktor miniszterelnök a szobrot megvédő levelének kézhez vétele után elmondta a lapnak, hogy a levélből nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök a Mazsihisz kérését elutasította.

A The Jerusalem Post úgy véli, hogy Kőrösi nyilatkozata Budapest békülési kísérlete lehet, de a Mazsihisz még nem felelt a bocsánatkérésre.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook