Strasbourgi bíróság: nem zárhatóak ki a melegek az élettársi kapcsolat jogintézményéből Görögországban

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

európa tanács Strasbourg

Görögország nem mutatott fel megfelelő indokot arra, hogy miért zárja ki az élettársi kapcsolatról szóló görög jogszabály az azonos nemű párokat ebből a jogintézményből, ezért az Emberi Jogok Európai Bírósága úgynevezett Nagykamarája csütörtökön úgy határozott: ez indokolatlan diszkrimináció, és sérti a családi és magánélethez való jogot.

Görögország 2008-ban hozott törvényt arról, hogy bevezeti a jogilag elismert élettársi kapcsolat intézményét azok számára, akik a házasságnál rugalmasabb jogi kereteket kínáló jogi kapcsolati formát szeretnék választani, ám ezt csak az ellentétes nemű párok számára tette lehetővé, az azonos nemű párok számára nem.

A panaszosok ötezer euró kártérítést kapnak Athéntól. A döntés a jogszabály érvényességére nincs automatikus hatással.

A görög állam az eljárásban gyakorlatilag azzal érvelt, hogy az elismert élettársi kapcsolat intézményét olyan gyermekek és gyermekes szülők jogállásának tisztázására és megerősítésére alkotta, akik nem élnek házasságban, nem is akarnak összeházasodni.

A bíróság ugyanakkor úgy ítélte meg hogy még ha ez igaz is, akkor sem szolgál magyarázattal arra, hogy miért kell az azonos neműeket kirekeszteni ebből a lehetőségből, míg például az ellentétes neműek számára az élet más területeinek jogi kérdéseit is szabályozza az erről szóló jogszabály, és ők akkor is élhetnek a lehetőséggel, ha nincs gyerekük. Ráadásul a bíróságot Athénnak arról sem sikerült meggyőznie, hogy ezt a célt, a házasságon kívül születettek jogállásának rendezését, hogyan szolgálja az, ha az azonos neműeket kizárják a rendelkezés hatálya alól.

"Az azonos nemű párok ugyanúgy képesek stabil, elkötelezett kapcsolatban élni, mint az ellentétes neműek. Ezért a bíróság úgy véli, a panaszosokat kapcsolataik jogi elismerésében és védelmében hozzájuk hasonló helyzetben vannak" - állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága.

A bíróság arra is kitér, hogy az Európa Tanács 47 tagállama között egyáltalán nincs összhang azt illetően, hogy jogilag elismerik-e az azonos neműek kapcsolatát, és ezt minden ország maga döntheti el. A strasbourgi bírák rámutatnak ugyanakkor, hogy szerintük a trend ebbe az irányba mutat; 19 tagállamban létezik ugyanis a jogilag elismert bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye, s ezek közül csak kettő olyan van - Görögország és Litvánia - ahol ez a lehetőség az azonos nemű párok számára nem elérthető.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook