Obama kiállt az orosz melegek mellett

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

image Barack Obama

Orosz melegjogi aktivistákkal is találkozott Barack Obama pénteken, jelképesen támogatva őket azután, hogy az orosz államfő életbe léptette a homoszexualitás kiskorúak körében való "népszerűsítését" tiltó törvényt.

A G20 országcsoport szentpétervári csúcstalálkozója végén az amerikai elnök tucatnyi emberi jogi, sajtójogi és környezetvédő aktivistát fogadott, köztük a melegek jogai mellett kiálló LGBT Network és Coming Out csoportok egy-egy képviselőjét, Igor Kocsetkovot, illetve Olga Lenkovát.

"Az itt képviselt csoportok tevékenysége lényeges Oroszország fejlődése szempontjából, és én nagyon büszke vagyok a munkájukra" - hangsúlyozta Obama. "Oroszországban, az Egyesült Államokban, mindenütt a világon egy jó kormány szerepe részben az, hogy teret engedjen a civil társadalomnak" - tette hozzá a közvetlen elutazása előtt szervezett, rövid találkozón.

Több befolyásos orosz civil szervezet is jelezte, hogy elhárította az utolsó percben kapott meghívást. Az esemény előtt a szexuális irányultságuk miatt megkülönböztetést elszenvedő áldozatokat pszichológiai és jogi támogatásban részesítő Coming Out egy képviselője azt mondta, jó lenne, ha a találkozóból "tanulna az orosz elnök".

A Vlagyimir Putyin elnök által június végén aláírt, melegpropaganda elleni törvényt elítélte számos orosz emberi jogi aktivista, azt állítva, hogy túlságosan általános megfogalmazása miatt akár egy kézen fogásért is felelősségre vonhatnak egy párt. A törvény világszerte felháborodást keltett, és többen a jövő februári szocsi téli olimpia bojkottjára szólítottak fel.

"A tény, hogy ez a találkozó létrejött, önmagában is fontos" - hangsúlyozta Igor Kocsetkov. AZ LGBT Network aktivistája szerint mostantól "nem lehet majd emberi jogokról beszélni anélkül, hogy az LGBT (magyarul LMBT - leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) közösség jogairól is szó ne esne".

A Putyin által aláírt törvény kapcsán Obama már augusztus elején, Jay Leno népszerű késő esti televíziós talkshow-jában kijelentette, "ki nem állhatja" azokat az országokat, ahol a melegeket, leszbikusokat és transzneműeket hátrányos megkülönböztetés éri, és megpróbálják őket megfélemlíteni.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook