A volt belga egyházfő is kiáll az azonos nemű párok jogaiért olasz lap szerint

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

bíboros Godfried Danneels

Godfried Danneels belga bíboros, nyugalmazott brüsszeli érsek is azon főpapok közé tartozik, akik a meleg párok bizonyos jogi elismerését sürgetik - jelentette a Catholic World News nevű, egyházi hírekkel foglalkozó portál a L'Espresso című olasz lap tudósítására hivatkozva.

Eszerint a belga bíboros egyértelművé tette, hogy az azonos nemű párok számára bizonyos mértékű jogi védelmet tart szükségesnek.

Danneels ezzel a véleményével nincs egyedül, korábban már több egyházi főméltóság is azt hangoztatta, hogy a homoszexuális kapcsolatban élőket megilleti a jogi elismerés - emlékeztetett a lap. Olyan tekintélyes főpapok tettek nyilatkozatot ezzel kapcsolatban, mint például Piero Marini érsek, volt pápai szertartásmester, Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek, Vincenzo Paglia érsek, a család kérdésével foglalkozó pápai tanács elnöke és Rubén Salazar Gómez bíboros, bogotái érsek, bár a két utóbbi később úgy nyilatkozott, hogy félreértették kijelentését.

A Hittani Kongregáció 1993-ban Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa vezetése alatt olyan állásfoglalást adott közre, amely szerint az egyház nem tudja támogatni "a homoszexuális párok jogi elismerésére irányuló javaslatokat".

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook