Obama szerint alkotmányos az azonos neműek házassága

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

image melegházasság

Az amerikai legfelsőbb bíróság számára az Egyesült Államok alkotmánya szilárd alapot jelent annak megállapításához, hogy az azonos nemű házaspárokat ugyanolyan jogok illetik meg, mint a különneműeket - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök.

Az elnöknek a spanyol nyelvű Univision televíziónak adott interjúját csütörtökön ismertette szélesebb körben az amerikai média.

Obama utalt arra, hogy valamikor maga is alkotmányjogot tanított. Hangot adott meggyőződésének, miszerint az alkotmány a jelenkorban, - figyelembe véve az egyes államokban végbemenő változásokat - szilárd alapjául szolgál annak, hogy a homoszexuális házaspárokkal ugyanolyan tisztességgel járjanak el, és hogy azokat ugyanazok a jogok és kedvezmények illessék meg őket, mint a férfi-nő házaspárokat.

Az elnök, aki a Chicagói Egyetemen tanított alkotmányjogot, igen ritkán bocsátkozik jogi okfejtésbe. Most azt követően szólalt meg az azonos neműek házasságával kapcsolatban, hogy a legfelsőbb bíróság a héten két napon át tárgyalta a kérdést.

A testület várhatóan június végén hoz ítéletet az általa tárgyalni kezdett két párhuzamos ügyben. Az egyikben arról kell döntenie, vajon alkotmányos volt-e az a 2008-ban, referendumon megerősített kaliforniai népi kezdeményezés, amelynek értelmében az államban kizárólag különneműek köthetnek házasságot. A másikban az 1996-ban a házasság védelméről elfogadott szövetségi törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányosságát vizsgálja. A jogszabály kizárólag heteroszexuális párok frigyét tekinti házasságnak, ezáltal viszont sokak szerint sérül az egyenlőség elve, mert törvényesen házasságot kötött meleg párokat kizár több szövetségi juttatásból, amelyet jelenleg csak a heteroszexuális házaspárok élvezhetnek.

A bírák által feltett kérdésekből, illetve az általuk kifejtett állásfoglalások alapján amerikai jogi szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a testület nem készül átütő, általános érvényű verdiktek meghozatalára. Mi több, az is elképzelhető, hogy a legfelsőbb bíróság nem tartja majd magát illetékesnek az általa vizsgált két kérdés eldöntésében, vagy megalapozatlannak ítéli a peres felek valamelyikének álláspontját.

Obama az Univision televíziónak adott nyilatkozatában "helyénvalónak" nevezte, hogy a bíróság mérlegelje az ügyet. Az elnök rámutatott, hogy az országos közvélemény az azonos neműek házasságának támogatása irányában mozdult el és hogy az elmúlt hetekben mindkét párt honatyái részéről jóváhagyó nyilatkozatok hangzottak el.

Az amerikai elnökök közül Barack Obama volt az, aki elsőként jelentette ki, hogy az azonos nemű pároknak joguk van a házasságkötéshez. "Az, hogy helyzetük miatt büntetik őket, olyan dolog, amely nem áll összhangban a hagyományainkkal" - jelentette ki Obama.

Mint mondta, megérti, hogy egyesek nem támogatják az azonos neműek házasságát, és nézeteiket tiszteletben kell tartani. Hozzátette, hogy "ha a jogról van szó, a törvény előtt mindenkinek egyenlőnek kell lennie".

"Nem tudom, hogy mit tesz majd a bíróság. Soha nem bocsátkozom jóslatokba azzal kapcsolatban, hogy mit tesz a bíróság" - válaszolta az elnök arra a kérdésre, hogy szerinte milyen ítéletet kellene hoznia a testületnek.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook