Elhunyt Sally Ride az első amerikai (meleg) űrhajósnő

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

Sally Ride leszbikus Sally Ride

61 éves korában tegnap elhunyt Dr. Sally Kristen Ride aki az első amerikai űrhajósnő volt. Alapítványának, a Sally Ride Science-nek a weboldalán a halálhírben szerepelt, hogy a volt űrhajóst partnere, Tam O' Shaughnessy gyászolja, akivel 27 éve élt együtt. Ezzel most került nyilvánosságra a tény, hogy az amerikai űrtörténelem egyik leghíresebb alakja meleg volt.

Ride 1951-ben született Los Angelesben, 1978-ban csatlakozott a NASA-hoz, ahol űrhajós volt 1979 és 1987 között. Segített az amerikai űrrepülőgép robotkarjának a kivitelezésében. 1983-ban a Challenger űrrepülőgép fedélzetén, az STS–7 jelű küldetés során nemcsak első amerikai nőként hanem mint a legfiatalabb űrhajós a földön kívüli közlekedés történelmében járt a világűrben, ahol összesen 343 órát töltött űrhajós-karrierje alatt. Tagja volt a Challenger és a Columbia űrrepülőgépek katasztrófáját vizsgáló csapatnak. Ő volt az egyetlen aki mindkét vizsgálatban részt vett. 1983-ban Magyarországon is járt a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség kongresszusán.

1987-ben hagyta ott a NASA-t, és visszatért a Stanford Egyetemre. 1989-ben fizikaprofesszor lett a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen, illetve kinevezték a Kaliforniai Űrintézet igazgatójának. 2003-ban felkérték, hogy vegyen részt a Columbia balesetét vizsgáló bizottság munkájában. Az általa 2001-ben létrehozott Sally Ride Science felső tagozatosok és középiskolások - elsősorban lányok - szórakoztató természettudományos képzésével foglalkozott. Öt könyve is megjelent ebben a témában. Az Obama-kormány beiktatása után a Fehér Ház tudományos szaktanácsadójának kérték fel.

Sally Ride1982-ben férjhez ment a szintén űrhajós Steve Hawley-hoz, 1987-ben váltak el. 1985 óta egészen máig Tam O'Shaughnessy-vel élt leszbikus kapcsolatban. Tam iskolapszichológus a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen, gyerekkori barátok voltak, együtt teniszeztek. Testvére elmondása szerint nem csinált titkot kapcsolatából "hiszen együtt mentek mindenhova, együtt dolgoztak, közösen írtak könyveket és Tam a családunk része. Sally nagyon vigyázott a magánéletére. Egyszerűen ő ilyen volt. Szerinte ez családi ügy."  Hozzátette reméli, hogy “a meleg fiataloknak bátorítást ad a tény, hogy egy hozzájuk hasonló ember hősként élt”.

2011. márciusában hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála és 17 hónap küzdelem után tegnap hunyt el a Kaliforniában található La Jolla-i otthonában.

"Sally Ride szó szerint megváltoztatta az amerikai űrprogram arculatát" - méltatta volt kollégája életművét Charles Boden, a NASA vezetője. Barack Obama amerikai elnök nemzeti hősként és példaképként emlékezett rá, aki fiatal lányok generációit inspirálta arra, hogy közel kerüljenek a csillagokhoz. "Mindig, amikor nők újabb határok áttöréséről álmodoznak, Sally Ride vállain fognak állni" - írta Maria Shriver, a volt kaliforniai first lady a Twitteren.

"Hatalmas lépés a női nemnek" - hasonló feliratokkal köszöntötték harminc évvel ezelőtt az Egyesült Államok első női űrhajósát, aki miatt - jegyezték meg az akkori tudósítások - először került ajtó az űrsikló vécéjére. Arcával voltak tele a magazinok, a híradók sztárja volt, és - bár nem lelkesedett érte - kifejezetten jól viselte a celebséggel járó nyűgöket. Már csak azért sem értette a felhajtást, mert meggyőződése volt, hogy ennek így kell lennie: tulajdonképpen semmi rendkívülit nem tett, csak a munkáját végezte. Előtte mindössze két nő járt az űrben: a szovjet Valentyina Tyereskova (1963-ban) és honfitársa, Szvetlana Szavickaja (1982-ben). Ride első űrutazása óta több mint 45 nő repült már, közülük ketten parancsnokként irányították az űrsiklókat.

pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook