Chile diszkriminációellenes törvényt hozott

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

chile torvénytörvény

Történelmi lépésre szánta el magát Sebastián Pińera chilei elnök, amikor a napokban kihirdette a diszkriminációellenes törvényt. A jogszabály célja az állampolgárok közti egyenlőség elősegítése, az akár ideológiai vagy szexuális okokból elkövetett bűncselekmények súlyosabb szankcionálása, illetve az önkényes visszaélések megszüntetése.

Pińera szerint az antidiszkriminációs törvény „történelmi, politikai és jogi szempontból is átmenet” a korábbi helyzethez képest. A törvény ünnepélyes kihirdetésére a La Moneda elnöki palotában került sor - írja az Infolatam. Az eseményen a minisztereken, parlamenti képviselőkön kívül részt vettek az őslakosok és a fogyatékkal élőkkel szembeni diszkrimináció ellen küzdő csoportok is.

A tavaly márciusban – egy neonáci csoport által – meggyilkolt fiú szülei is ott lehettek a törvény kihirdetésekor. Daniel Zamudio tavaly lett gyilkosság áldozata szexuális hovatartozása miatt. E tragédia ösztönözte a parlamentet arra, hogy az antidiszkrimináció törvény elfogadását felgyorsítsák, a törvény előterjesztése ugyanis már 2005-ben megtörtént.

Bár a chilei alkotmányban rögzítették az állampolgárok jogi egyenlőségét, mindezidáig nem volt megfelelő jogszabály a diszkriminációellenes cselekedetek szankcionálását illetően. Az új törvény értelmében az állami szervezeteknek olyan politikákat kell alkalmazniuk, amely minden állampolgár számára lehetővé teszi, hogy az alapvető jogaik gyakorlása ne szenvedjen csorbát.

Ezenkívül a jogszabály meghatározza az önkényes megkülönböztetés fogalmát is. Eszerint minden olyan cselekmény, ami faji, nemzetiségi, gazdasági helyzet szerinti, ideológiai, vallási, nemi, egyesületben való részvétel miatti, szexuális beállítottság vagy éppen testi fogyatékosság miatt történik, az kimeríti a diszkrimináció fogalmát.

A jogszabály értelmében az állampolgárok a bíróságokhoz fordulhatnak, amennyiben úgy érzik, önkényes diszkrimináció áldozatává váltak. Ha a bíróság helyt ad a kérelemnek, úgy 375 és 3700 dollár közötti bírságot is kiszabhat a diszkrimináció elkövetőjének. Ezenkívül az ideológiai okokból elkövetett bűncselekményeket a jövőben súlyosabban szankcionálják.

kitekinto.hu

Rolando Jiménez, egy a melegek jogairét küzdő mozgalom, a Movimiento de Liberación Homosexual vezetője elégedett volt a törvény kihirdetésével, és véleménye szerint ez az első lépés ahhoz, hogy a szexuális kisebbségek védelmére törvényi szinten sor kerüljön.

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook