Romániát is bírálja az Amnesty International

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

amnesty international románia/ai

Romániát is bírálja az Amnesty International a romák hátrányos megkülönböztetése miatt - derül ki a szervezet a tavalyi évre vonatkozó összegző jelentéséből.

A Romániát érintő részben a romák mellett a homoszexuálisokkal szembeni diszkriminációt is szóvá teszi a AI-jelentés - írta pénteken a Krónika című erdélyi napilap.

A dokumentumban kiemelt helyen szerepelnek a romákat érintő ügyek. Megemlítik név szerint is Traian Basescu államfőt, aki a jelentés szerint többször nyilatkozott kedvezőtlenül a romákról, ami miatt – mint emlékeztetnek – a román diszkriminációellenes tanács is elmarasztalta. Az Amnesty International szerint aggasztó, hogy az államfő és más magas rangú román közhivatalnokok negatív etnikai sztereotípiákat táplálnak.

A dokumentum megemlíti a nagybányai polgármester intézkedését is. A városvezető falat emeltetve különítette el a romák lakta ingatlanokat a város többi részétől.

A jelentés bírálja Romániát, amiért az új polgári törvénykönyv nem ismeri el az azonos neműek házassághoz való jogát, és azért is, mert bezártak 76 kórházat, ami nehezíti az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést.

A jelentés nem tartalmaz a magyar kisebbségre vonatkozó megállapításokat.

A nemzetközi szervezet Magyarországot és Szlovákiát is bírálta a romák hátrányos megkülönböztetése miatt. A magyar kormány nem ért egyet a dokumentum Magyarországra vonatkozó megállapításaival. A kabinet szerint Budapest az elmúlt két évben számos jelentős lépést tett az emberi jogok területén, ám ezek ismertetése kimaradt a szervezet éves jelentéséből, ahogy abban nem szerepelnek például a külhoni magyarokat érő rendszeres inzultusok sem.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Támogasd az oldalt

PayPal-on keresztül (bankkártyával is):

Egyéb módok

Bejelentkezés






Elfelejtetted bejelentkezési nevedet?

Facebook

Fórum

  • Nincs üzenet