Melegházasságok: kettészakad az egyház?

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

melegházasság melegházasság

Az Episzkopális Egyház egy nyíltan homoszexuális püspök nyolc évvel ezelőtti megválasztása óta felkarolja a melegügyeket. A homoszexuális episzkopálisok már egybekelhetnek Brooklynban és Queensben, de Bronxban, Manhattanben és Staten Islanden még nem.  Az egyház nem tett határozott állásfoglalást országos szinten az egyneműek házasságával kapcsolatban, így a püspököket magukra hagyták abban a kérdésben, hogy a papok hogyan reagáljanak a New York Államban már elfogadott törvényre.

Hat episzkopális egyházkerületből kettő zöld utat adott a melegházaságnak, egy elutasította, kettő nem tudott dönteni, egy a középutat választotta, vagyis megengedi a papoknak, hogy megáldják a homoszexuális párokat, de nem adhatják őket össze istentisztelet keretein belül, írja a New York Times.

Isten mindenkit szeret – és megáldja a bűnt is?

Az Episzkopális Egyház nem fogadja el a római katolikus, az evangélikus, a muszlim, a mormon és ortodox zsidó vezetők hozzáállását, sem pedig a támogatóbb reformzsidó, unitárius és liberális protestáns vezetőkét. Az Episzkopális Egyház kis felekezetnek számít ugyan, de nagy tekintéllyel és befolyással bír (New York Államban 172.623 tagjuk van).

– Az Episzkopális Egyháznak azt kellene kommunikálnia, hogy Isten mindenkit szeret. Az episzkopálisok ebben sokkal nyitottabbak, mint a legtöbb más egyház, és most itt a nagy lehetőség, hogy ezt egyértelműen kinyilatkoztassák – állítja Roy Kim (40), aki egy episzkopális pappal, Clayton Crawley tiszteletessel jegyezte el magát. Kim és Crawly atya a wall street-i St. Paul Kápolnába járnak imádkozni Manhattanben. A helyi püspök utasításához tartva magukat, az itteni papok nem adnak össze egyneműeket, valamint a plébánia azt sem döntötte még el, hogy egyáltalán megengedje-e hogy megáldják ezt a fajta életközösséget.

Nagylelkű lelkészek: ennyire?

Az egyház szerint a házasság „egy férfi és egy nő szövetsége”, ugyanakkor azt is kimondja, hogy a papságnak alkalmazkodnia kell az állami törvényekhez. 2009-ben a felekezet jóváhagyta, hogy a püspököknek, különösen azokban az egyházmegyékben, ahol az egyneműek házassága és az élettársi kapcsolat jogilag engedélyezett, gondoskodniuk kell egy olyanfajta „nagylelkű lelkészi hozzáállásról”, amely kielégíti az egyház tagjainak ilyen jellegű igényeit. Éppen ez a bizonyos „nagylelkű lelkészi hozzáállás” az, amivel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Még a melegjogokat támogató püspökök is nehezen egyensúlyoznak a kapcsolatok szentesítése és a konzervatív anglikán egyházaktól való elidegenedés veszélye miatti ellenállásuk közt.

A long island-i és közép new york-i egyházközösségek püspökei felhatalmazást adtak a papjaiknak, hogy összeadják az egynemű párokat is. New York egyházközösségében, mely az 5-ből 3 kerületet foglal magába, engedélyezik az áldást, de kizárólag istentiszteleten kívül. A rochesteri és nyugat New York-i egyházközösségek nem nyilatkoztak ezügyben.

A homoszexuális papok tanácstalanok

– Kívülről úgy tűnhet, hogy ez minden, amiről nálunk szó esik. De ez nem így van. Ott van egy másik nagy kérdés is, hogyan tárjuk ezt az egészet a nyilvánosság elé – mondja Lawrence C. Provenzano a Long Island-i egyházközösség püspöke. Provenzano szerint a „nagylelkű hozzáállás” felülírhatja a házasság fogalmát. Mark S. Sisk, a New York-i Egyházközösség püspöke azonban úgy látja, hogy a „nagylelkű hozzáállás” nem hatálytalanítja az egyházi törvényben meghatározott házasság fogalmát.

– Ez a kép folyamatosan változik országos szinten mind az egyház berkein belül, mind pedig a homoszexuális párok között. Az egyház azon fáradozik, hogy elkészítse a megfelelő liturgiákat az ilyenfajta szertartásokhoz, és beolvassza őket az episzkopális egyházi szabályzatba – mondja Sisk püspök, aki támogatta az egyneműek házasságának törvényesítését. Sisk szerint azoknak a papoknak, akik elkötelezett homoszexuális párkapcsolatban élnek, össze kellene házasodniuk, habár ezt legtöbbször templomban nem tehetik meg.

Kreatív szertartások

– Ezt nevezik képmutatásnak – állítja Michael W. Hopkins tiszteletes, a rochesteri St. Luke templom plébánosa. – Az az igény, hogy a partnerkapcsolatban élő papok házasodjanak össze nem követelés – válaszolta Sisk püspök. Valamint hozzátette, hogy a papság tagjai kreatívan állhatnak a szertartásokhoz, vagyis a világi hivatal által levezényelt polgári esküvőt akár a templomban is lebonyolíthatják, majd ezt követheti a papi áldás. Az azonos neműek házasságának ügyét valószínűleg újra előveszik a következő évi országos konferencia alkalmával.

– Amennyiben köztünk nem működik a párbeszéd, és nem vagyunk elég türelmesek, az egyház szétszakadhat – mondja Javier Galitó-Cava, homoszexuálisepiszkopális hívő és színész, aki szintén a St.Paul-ba jár imádkozni.

Forrás: mindennapi.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook