Amnesty International: A szerb kormánynak fel kell lépnie a kirekesztés és intolerancia ellen

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

amnesty international amnesty

Az Amnesty International ma kijelentette, hogy a szerb hatóságoknak biztosítaniuk kell az októberben közel 10 éve első alkalommal megrendezésre kerülő, 2010 Belgrade Pride akadálytalan lefolyását.


A szerbiai leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű (LGBT) szervezetek aktivistái családjaikkal,barátaikkal, és az Amnesty International-t is beleértve más szervezetekből származó támogatóikkal együtt fognak menetelni október 10-én Belgrád belvárosában.

 

Az Amnesty International aggodalmát fejezte ki, hogy jobb oldali csoportok egyre inkább fenyegető bekiabálásokhoz fognak folyamodni a menethez vezető közterületeken . A szervezet már a homoszexuális jogokat képviselő személyek megfélemlítését célzó kísérletekről is tudomást szerzett.

A nemzetközi és hazai jog kötelezi a szerb hatóságokat az LGBT csoport és támogatóik gyülekezéshez, egyesüléshez, és véleménynyilvánításhoz való jogának biztosítására..

Az olyan fenyegetéseknek, melyeknek célja az LGBT tagok jogainak megsértése, melyek felérnek a Pride szervezői és résztvevői elleni megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra való felbujtással, azonnal ás hatékonyan kivizsgálásra kell kerülniük a szerb hatóságok által.

A rendőrök kötelesek biztosítani a Pride szervezőinek és résztvevőinek védelmét és biztonságát.

A rendőrség feladata továbbá, hogy meghatározza az esetleges ellentüntetőktől érkező biztonsági fenyegetéseket.Valamint a választott környéken bevetett megfelelő rendőri jelenlét mellett, a résztvevők biztonsága érdekében hatékony biztonsági intézkedéseket kell bevezetni.

A jobb oldali és vallási szervezetektől érkező komoly fenyegetettségek miatt, az LMBT közösség 2001 óta képtelen volt megtartani a Pride Day Parade-et Szerbiában.

2001-ben, a rendőrség nem tudta megvédeni az első belgrádi Gay Pride Parade-et az ellen-demonstráció tagjainak támadásától, akik megfenyegették és bántalmazták a résztvevőket a felvonuláson.

Miután a múlt évben, jobb oldali csoportoktól érkező fenyegetésekre hivatkozva , a hatóságok az utolsó pillanatban megtagadták a résztvevők biztosítását a városközponton áthaladó megbeszélt útvonalon, a 2009 szeptemberére tervezett Belgrade Pride felvonulásra nem került sor.

A nemzetközi jogi követelmények ellenére, a hatóságok nem állították bíróság elé a 2009-es Pride szervezői és támogatói ellen intézett fenyegetésekért felelős személyeket.

A szerb anti-diszkriminációs törvény kifejezetten biztosítja az LMBT tagok számára a a gyülekezési, szólás-és egyesülési szabadsághoz való jogukat .Azok a fenyegetések, amelyek célja, hogy megsértse a gyülekezési szabadsághoz és a véleménynyilvánításhoz való jogokat , melyek felérnek a Pride szervezői és résztvevői elleni megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra való felbujtással, sértik a nemzetközi emberi jogi törvényt, valamint úgy tűnik, hogy sértik a szerb jogot is, mint például a szerb büntető törvénykönyv faji és egyéb diszkriminációról szóló 387. cikkét.

A hatóságoknak kiemelt kérdésként, pártatlanul kell megvizsgálnia minden LMBT aktivista ellen intézett fenyegetést, a Belgrade Pide időpontjának közeledtével figyelmet fordítva a legújabbakra is.Továbbá, tisztázandó, hogy a diszkriminatív erőszak bűncselekmény, és nem tolerálható.

Politikai vezetőknek nyilvánosan és egyértelműen ki kell jelenteni, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyeknek joguk van a a tüntetéshez , valamint, hogy bárki , aki megpróbálja megsérteni ezen jogokat, bíróság elé állítandó.

A sokszínűség és a tolerancia, a törvény előtti egyenlőséget ,a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló megkülönböztetés tilalma, mind olyan üzenetet, melyet az LMBT jogok aktivistái az utcára fognak vinni október 10-én.

Fontos, hogy mindezt félelem, fenyegetés, verbális és fizikai bántalmazás nélkül véghez is tudják vinni.

A Belgrád Pride 2010 a Gay Straight Alliance (GSA) és a Queeria - az erőszakmentesség és egyenlőségi kultúra előmozdításának központja- (Queeria központ) által , valamint a Novi Sad-i Group for Supports for Gay Men és több LMBT aktivista támogatásával és segítségével kerül megrendezésre.

A felvonulás a tervek szerint reggel 10 órakor fog kezdődni a belgrádi Manjež Park-ban.

amnesty.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook