Szabad a szex Szingapúrban

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

szingapúrA szingapúri Konzervatív Párt törvényalkotói enyhítettek az ország lakóinak szexuális viselkedését szabályozó rendszeren, de a változások továbbra sem vonatkoznak a homoszexuálisokra.

Az ázsiai országban 22 éve ez az első eset, hogy módosították a büntetőtörvénykönyvet. A szingapúri parlament engedélyezte a 'természet ellen való közösülési formákat', vagyis az orális és anális szexet, de a saját nemükhöz vonzódók testi kapcsolata (amelyről a 377A elnevezésű törvény rendelkezik) továbbra is bűnnek számít.


Így tehát a heteroszexuálisok mostmár nem büntethetők orális és anális szex gyakorlásáért, a melegeknek azonban továbbra is tilos mindkét fajta szexuális érintkezési forma. Bár sokak szerint a 377A törvény kirekesztő és diszkriminatív, a honatyák szerint ez mindenképpen szükséges egy, a családi értékeket előtérbe helyező konzervatív államban.

Ho Peng Kee szociális- és családügyi miniszter szerint fontos, hogy a törvény továbbra is hatályban maradjon: Bár a homoszexuálisoknak természetesen megvan a helyük a társadalmunkban, fontos, hogy ezt a fajta életstílust semmilyen módon ne támogassuk, hiszen ezzel a családokat veszélyeztetnénk.

Bár az esetek nagy többségében a rendőrség nem szokott ilyen ügyekben nyomozni, ha valakiről mégis kiderül, hogy megszegte a 377A törvényt, akár több évnyi börtönbüntetéssel is számolhat.

PortfólióLight

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook