EuroPride 2010 Varsóban

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

meleg felvonulásEuropride

Közel nyolcezres tömeg vonult fel ma a lengyel főváros utcáin az első kelet illetve közép Európában megrendezett EuroPride-on. Voltak ellendemonstrációk is ugyan, néhányan tojással és műanyag palackokkal dobálták a parádézókat, de ezek az incidensek nem voltak igazán számottevőek. Közel 2000 rendőr biztosította a menetet.


Az erősen katolikus országban az LMB emberek nem igazán mernek nyíltan beszélni szexualitásukról és az egyházi valamint politikai vezetők gyakran szólalnak fel a homoszexualitás ellen.

Az EuroPride szervezői szerettek volna a rendezvénnyel elsősorban ez ellen a diszkrimináció ellen küzdeni valamint az azonos neműek kapcsolatát elismerő törvény szükségességére felhívni a figyelmet.

A szervezők legalább 20 000 emberre számítottak zömében persze turistákra Európa minden részéből. Összehasonlításképpen az elmúlt években tartott EuroPride-okon közel 50 000 ember vonult általában.

2005-ben nem engedélyezte a varsói EuroPride-ot a nemrégiben légi szerencsétlenségben meghalt lengyel elnök, Lech Kaczynski. Döntését elítélte az emberi jogok strasbourgi bírósága. Az idei 11 napos fesztivál hűen jelszavaihoz a Szabadság, Egyenlőség és Tolerancia jegyében megmutatta Európának, hogy kelet és nyugat, ha csak lassan is, de közeledik egymáshoz. Jövőre ismét Nyugat-Európában, Rómában ünnepel közösen az összeurópai LMBT közösség.

pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook