A zimbabwe-i rendőrség melegjogi aktivistákat tartóztatott le

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Nemzetközi

meleg jogzimbabwe

Ügyvédeik elmondása szerint a két zimbabwe-i melegjogi aktivista jelenleg is őrizet alatt áll. Azzal vádolják őket, hogy pornográfiával kapcsolatos anyagok voltak a birtokukban és Robert Mugabe elnök ellen lázítottak.


Ellen Chadian-t - a Zimbabwe Melegei és Leszbikusai csoport adminisztrátorát - és Ignatius Muhambi-t, a csoport könyvelőjét egy rajtaütés során fogták el.

A homoszexualitás törvényellenes Zimbabwe-ben, de ennek ellenére a csoport nyíltan tevékenykedett.

Dzimbabwe Chimbga, az aktivisták ügyvédje elmondta, hogy pénteken tartóztatták le őket. -"Az elsődleges vádak szerint azért tartóztatták le őket, mert pornográfiával kapcsolatos anyagok voltak a birtokukban," - mondta el Mr. Chimbga. - "Most a rendőrség azt találta ki, hogy az elnök elleni lázítással is megvádolják őket," - tette hozzá.

Híradások szerint a rendőrség azt nyilatkozta, hogy a rajtaütés során egy olyan levelet találtak, mely Robert Mugabe elnököt becsméreli.

Mugabe elnök az azonos nemű partnereket "a disznóknál és kutyáknál is alávalóbbnak" minősítette, de a hírügynökség tudósítója szerint ritkán fordul elő olyan, hogy Zimbabwe-ben melegeket tartóztassanak le.

A homoszexualitás törvénybe ütköző a legtöbb afrikai országban.

A múlt héten egy malawi-i bíró 14 év börtönre és kényszermunkára ítélt egy meleg párt, mert azok hagyományos eljegyzési ünnepséget tartottak. A 26 éves Steven Monjeza és a 20 éves Tiwonge Chimbalanga a maximálisan kiszabható leghosszabb börtönbüntetést kapta a délkelet-afrikai állam gyarmati időkből eredő homoszexualitás ellenes törvénye értelmében.

Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a malawi bíróság ítéletének visszavonására szólított fel, mert szerinte az igazságtalan büntetésnek súlyos következményei lesznek Afrika-szerte, és ártani fog a HIV és AIDS elleni küzdelemben eddig tett erőfeszítéseknek is. A nemzetközi szervezet genfi irodája által közzétett jelentésben az áll, hogy a szexuális irányultság miatti hátrányos megkülönböztetés elleni védelemhez mindenkinek joga van, s ez nem írható felül kulturális indokokkal.

A washingtoni Fehér Ház is kiadott pénteken egy közleményt, amelyben határozottan elítéli a szexuális beállítottságból adódó cselekedetek bűncselekményként való beállítását. Az amerikai külügyminisztérium szintén bírálja a malawi bírósági ítéletet, és visszalépésnek tartja azt a délkelet-afrikai állam részéről az emberi jogok védelme terén.

A Malawit segéllyel ellátó országok és intézmények, köztük az Európai Bizottság, Norvégia, az Egyesült Királyság, Németország, a Világbank és az Afrikai Fejlesztési Bank is felhívta az ország figyelmét az emberi jogok tiszteletének fontosságára.

pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Támogasd az oldalt

PayPal-on keresztül (bankkártyával is):

Egyéb módok

Bejelentkezés






Elfelejtetted bejelentkezési nevedet?
Regisztrálok

Facebook

Fórum