2014. július 02. szerda, 13:52
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
budapest pride 2013 budapest pride

A Budapest Pride rendezvénysorozat egyik programját a hagyományos felvonulást, valamint "A család nevében" Facebook-csoport rendezvényét (részben) egy helyszínen és egy időben - szombat délután - tarthatják meg, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának keddi, az MTI-nek küldött tájékoztatása szerint. Az MTI azt követően kereste meg az ORFK-t, hogy a Facebook-csoport azt közölte, a Fővárosi Közigazgatási Bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség korábbi betiltó határozatát, és így az eredeti terveiknek megfelelően július 5-én délután a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkánál rendezvényt tarthatnak. A család intézményének népszerűsítésére létrejött Facebook-csoport a Budapest Pride felvonulásával egy időre és egy helyszínre jelentette be rendezvényét.

 
2014. június 27. péntek, 22:45
Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail
budapest pride 2013 budapest pride

Zsúfolásig telt teremben, közéleti szereplők, művészek részvételével nyitották meg a Toldi Moziban a 19. Budapest Pride Fesztivált. A rendezvényen beszédet mondott Nagy Szilvia, a Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke, Lakner Zoltán politológus, Heller Ágnes filozófus és Esterházy Péter író, fellépett Kemény Zsófi slammer és Oláh Ibolya énekes. A most kezdődött fesztivál egészen július 6-ig tart, és július 5-én kerül sor a Budapest Pride Felvonulásra, a hazai LMBTQ közösség legnagyobb rendezvényére, ahová idén a tavalyi évnél is több résztvevőt várnak.

 

15. oldal / 171

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook