LMP: Lázár János vizsgálja ki a CÖF-CÖKA forrásait!

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Belföld

LMP Szél Bernadett

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) pénzügyi forrásainak vizsgálatát várja el Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől és az általa irányított Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól (Kehi) a Lehet Más a Politika. Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a CÖF-CÖKA a valóságban a kormányoldal által létrehozott álcivil egyesületek.

Az ellenzéki politikus idézte az átlátszó.hu-n megjelent információkat, miszerint a CÖKA bevallottan 20 millió forintot kapott a Fidesztől, emellett egyszázalékokból és magánadományokból is forrásokhoz jut, utóbbi kapcsán 290 millió forintról tudnak.


Szél Bernadett, az LMP társelnöke

Szél Bernadett jelezte: egy narancssárga dossziéban összegyűjtöttek minden olyan adatot, amely lehetővé teszi, hogy a Lázár János vezette Kehi elkezdje kivizsgálni, milyen civil tevékenységet folytat a CÖF-CÖKA. Példaként, lehetséges területként vetette fel a környezetvédelmet, a demokráciaféltést, és a jogvédelmet.

Közlése szerint a dossziét még pénteken eljuttatják Lázár Jánoshoz, aki mint mondta: sok mindent megtehet "kisminiszterelnökként", de egyet nem, hogy csak a neki nem tetsző civileket vizsgálja.

Hozzátette: amit ők látnak az nettó fideszes kormánytámogató propaganda, "a durvábbik fajtából." Ha Lázár János nem tesz eleget felszólításuknak, azt fogják gondolni, hogy nettó politikai boszorkányüldözésről van szó, ami teljes mértékben elfogadhatatlan - mondta.

Az LMP-s politikus idézte a KEHI honlapján megjelenteket: "Bomlik a norvég minta. A szálak a balliberálisokhoz vezetnek. Viking hódítás támogatással. Célpontban az LMP-s bírálók és a homoszexuálislobbi". Szél Bernadett szerint ezzel a Lázár János felügyelte Kehi bohócot csinált magából.

Rögzítette: a civileket hagyni kell dolgozni ebben az országban, és elfogadhatatlan, hogy az LMP-t bűnbakként használják. Ha a Norvég Alapnál vizsgálódni akar a Kehi, akkor a CÖF-CÖKA-nál is vizsgálódjon - szólított fel Szél Bernadett.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook