A DK civilekkel egyeztetne a melegjogokért

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Belföld

Demokratikus Koalíció DK

Nagy sikerrel zárult a számos külföldi vendég részvételével, és az  előzetes fenyegetések ellenére atrocitások nélkül lezajlott a hét végén az Eurogames 2012 rendezvény.

A rendfenntartó szervek a helyzet  magaslatán álltak, amikor az esetleges incidenseknek úgy sikerült elejét venni, hogy a túlzott biztosítás megzavarta volna a rendezvényeket. A  Demokratikus Koalíció ezúton mond köszönetet a rendőrségnek szakszerű  munkájáért, és reményét fejezi ki, hogy a most kezdődő melegfesztivál,  különösen a szombatra tervezett Budapest Pride Felvonulás is  problémamentesen zajlik majd. A DK elnöksége és frakciója a fesztivál  megnyitóján és a felvonuláson is részt vett, illetve részt vesz, és erre  kéri minden szimpatizánsát is.

A Demokratikus Koalíció ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy míg más európai országokban a melegjogok mellett kiálló rendezvények népünnepély formáját öltik, Magyarországon a biztonság érdekében sokszor rejtőzködve, a helyszínt titkolva, olykor szinte illegalitásban kell  megrendezni azokat.

A DK kormányra kerülése esetén biztosítani fogja, hogy ahogyan Európában, úgy Magyarországon se jelentsen kockázatot az emberi és  kisebbségi jogok melletti állásfoglalás.

A Demokratikus Koalíció meggyőződése szerint az államnak nem szabad  beavatkoznia a polgárok magánéletébe, egyetlen csoport akaratát, ízlését sem kényszerítheti rá senkire, tiszteletben kell tartania a társadalom  sokféleségét. Elfogadhatatlan, hogy bárkit hátrányos megkülönböztetés  érjen, vagy félnie kelljen szexuális orientációja miatt. A melegeket érő hátrányos  megkülönböztetés, megaláztatás valamennyiünk szégyene. Ma Magyarországon  nemcsak a szélsőjobboldal, hanem a kormányzó jobboldal is büszkén  vállalja homofóbiáját, amelynek legszembetűnőbb példája, hogy a  Fidesz-KDNP az alkotmányban rögzítette családfelfogását - azaz hogy  házasság csak férfi és nő között jöhet létre -, ami sérti és megbélyegzi  a melegek közösségét. Ennél is nagyobb baj, hogy a baloldalon is egyre  inkább a hallgatás, a csendes ellenszenv a jellemző a melegekkel szemben; a politikusok, attól  tartva, hogy szavazatvesztéssel járna, nem beszélnek a melegek jogainak  kiterjesztéséről.

A DK határozottan foglalt állást a melegek emberi jogaival kapcsolatban. A múlt héten jelentettük be, hogy elkészült a törvényjavaslatunk az azonos neműek házasságának engedélyezéséről.

Követeljük, hogy a törvényhozás tegye lehetővé, hogy az ilyen párokat ugyanolyan jogok illessék meg, mint a heteroszexuális családokat, így  például gyermeket fogadhassanak örökbe.

A DK egyeztetést kezdeményez civil szervezetekkel, hogy a törvény minél pontosabb megoldást nyújtson az LMBTQ-közösség tagjainak problémáira. Egyben felszólítjuk a demokratikus ellenzéket  elkötelezetten álljanak ki a melegek emberi jogai mellett.

Niedermüller Péter alelnök
Demokratikus Koalíció

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook