Az azonos nemű párok házasságának engedélyezését javasolja a DK

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Belföld

Demokratikus Koalíció melegházasság

Az azonos neműek házasságának engedélyezését kezdeményezi a Demokratikus Koalíció (DK), azt javasolva: a törvényhozás tegye lehetővé, hogy az ilyen párokat ugyanolyan jogok illessék meg, mint a heteroszexuális családokat, így például gyermeket fogadhassanak örökbe.

Molnár Csaba, a DK alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: ennek érdekében törvénymódosítást készítettek, amelyet azonban csak azután nyújtanak be a parlamentnek, hogy egyeztettek róla a melegszervezetekkel.

Szavai szerint a többség dolga, hogy kiálljon a kisebbségek, jogegyenlőségük mellett, mert nem lehet tőlük várni, hogy egyedül képviseljék érdekeiket.

Kifejtette: a progresszív balközép politika szerint az államnak nem szabad beavatkoznia a polgárok magánéletébe, egyetlen csoport akaratát, ízlését sem kényszerítheti rá senkire, tiszteletben kell tartania a társadalom sokféleségét.

Elfogadhatatlannak minősítette, hogy bárkit hátrányos megkülönböztetés érjen vagy félnie kelljen szexuális orientációja miatt, és úgy foglalt állást: a melegeket érő megaláztatás "valamennyiünk szégyene".

Kitért arra, hogy az Európa Unió tagállamai közül Spanyolországban, Portugáliában, Belgiumban, Hollandiában, Dániában és Svédországban is szabad a melegházasság, és Finnországban, Luxemburgban, valamint Franciaországban is előkészületben van az engedélyezése, és ezt kezdeményezte a konzervatív brit kormány is.

Molnár Csaba szerint ezzel szemben Magyarországon "nemcsak a szélsőjobboldal, hanem a kormányzó jobboldal is büszkén vállalja homofóbiáját". Állítását azzal magyarázta, hogy a Fidesz-KDNP az alkotmányban rögzítette családfelfogását - azaz hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre -, ami sérti és megbélyegzi a melegek közösségét.

Ennél is nagyobb baj - folytatta a DK alelnöke -, hogy a balliberális oldalon is egyre inkább a hallgatás, "a csendes ellenszenv" a jellemző a melegekkel szemben, a politikusok, attól tartva, hogy szavazatvesztéssel járna, nem beszélnek a melegek jogainak kiterjesztéséről.

Pozitív példaként hozta fel ugyanakkor, hogy a Vasas elnöke a budapesti melegolimpia megrendezése miatt tiltakozó szurkolói csoportnak válaszolva azt írta: a klub nem tesz különbséget a létesítményeit bérelni kívánók között hovatartozásuk miatt.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook