Elfogadhatatlan a melegfelvonulás betiltása

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Belföld

LMP LMP

Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a BRFK betiltotta a melegfelvonulást és mondvacsinált okokból próbálja a polgárok szabadságjogait korlátozni. A rendőrség ott folytatja a gyülekezési joggal kapcsolatos ámokfutást, ahol tavaly abbahagyta.

Az LMP szerint a BRFK tiltó határozata – amely szerint a július 7-re tervezett rendezvény miatt a közlekedést más útvonalon nem lehet biztosítani – teljesen megalapozatlan.

Nyilvánvaló, hogy számtalan, ennél nagyságrendekkel komolyabb forgalmi fennakadással járó rendezvényt engedélyeztek és tartottak már Budapesten. Ha például a hasonló útvonalon és ugyancsak hétvégén tartott Békemenet idején lehetett más útvonalon biztosítani a közlekedést, akkor a rendőrségnek nincs oka és jogalapja a jóval kisebb melegfelvonulást betiltani.

Sajnos ismét okkal feltételezhetjük, hogy a tiltó határozatba foglalt hétoldalas, a forgalmi hatásokat számba vevő szakvélemény valójában alkotmányellenes, mert a gyülekezési törvény által vizsgálni nem engedett szempontokat takar.

Szeretnénk emlékeztetni a BRFK vezetőit, hogy amikor tavaly nem adtak engedélyt a melegfelvonulásra, a szervezők bírósági úton helyeztették hatályon kívül a döntést. Üdítő fejlemény lenne, ha a rendőrség idén inkább magától belátná, hogy nem korlátozhatja mondvacsinált okokból a polgárok szabadságjogait és engedélyezné a rendezvényt.

Budapest, 2012. április 6.

Szabó Tímea
országgyűlési képviselő
az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke

Dorosz Dávid
országgyűlési képviselő
a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagja

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook